Vidék

Önkényes útfoglalás Lázáriban

2014.02.19 - 10:44

A prefektusi fogadóórán tegnap egy lázári lakos arra panaszkodott, hogy a település új negyedét lehetetlen gépjárművel megközelíteni.

 

A tegnap megtartott prefektusi fogadóórán több panaszos is megjelent, legtöbben megoldatlan földügyeik rendezésében kértek útmutatást a fogadóórát vezető Cosmin Dorlétól, a prefektusi hivatal közigazgatási és jogi osztályának vezetőjétől, ám volt egy érdekes eset, melynek azonnali kivizsgálását rendelte el az osztályvezető. P. Ioan lázári lakos végső elkeseredésében fordult a kormánybiztosi hivatalhoz, mivel állítása szerint gépjárművel megközelíthetetlenné vált lázári otthona. A panaszos elmondta, ő két ingatlant vásárolt Lázári új lakónegyedében évekkel korábban, amikor a helyi önkormányzat 144 házhelyet értékesített. Az új lakónegyedben nemrég elkezdték a kanalizálási munkálatokat, ez önmagában még örvendetes dolog lenne, de az esős időjárás és a feltúrt út következtében az új lakónegyed utcáiban lehetetlen gépjárművel közlekedni. „Hétfőn a négykerék-meghajtású terepjárómmal próbáltam meg elhagyni otthonomat, azonban beragadtam a sárba, s egy traktor segítségével tudtam csak kijutni onnan. Ezt követően első utam a polgármesteri hivatalba vezetett, ahol elmondtam problémámat. A polgármester, Lengyel István megnyugtatott arról, hogy ismeri az új lakónegyedbeli problémát, azonban semmi javulás nem történt az ügyben. Egy másik probléma, ami kilenc éve okoz bosszúságot az új lakónegyed lakóinak az, hogy H. Vasile, a rendőrőrs egykori vezetője épített háza elé egy kétméteres kerítést. A ház előtti utcaszakaszt különböző munkagépekkel, építkezési törmelékkel elzárta, hogy senki ne tudjon autóval elmenni a háza előtt. Azt mondogatja, hogy úgysem fog senki szólni neki, és ő nem azért építette a kerítést, hogy azt mások felspriccolják. Fia pedig veréssel fenyeget mindenkit, aki a házuk előtt próbál elhaladni járművével. Legutóbb nagy perpatvar kerekedett, amikor egy helyi lakost megtámadtak. A rendőrség munkatársai is a helyszínre érkeztek, azonban nem léptek fel egykori felettesükkel szemben” — panaszolta P. Ioan. Cosmin Dorle értetlenül állt az eset előtt, s azonnal felhívta Lengyel Istvánt, hogy magyarázatot kérjen. Megtudta, hogy a kanalizálási munkálatok kivitelezését megnyert vállalattal tárgyalást kezdeményeztek, annak érdekében, hogy biztosítsák az ott lakók számára a ki- és bejutás lehetőségét. H. Vasile ügyében a polgármestert elmondta, hogy ez bűnvádi eljárást maga után vonó eset, mivel közterületet foglalt el önkényesen egy állampolgár, s arra várt, hogy valaki hivatalosan is feljelentse az egykori rendőrt. Dorle felvilágosította a polgármestert arról, hogy hasonló esetben hivatalból kell eljárást kezdeményezni a szabálysértő ellen. „Egy bizottság a helyszínre megy, hogy megbizonyosodjon az ottani állapotokról. Amennyiben önkényesen elzárja az utat H. Vasile, akkor a törvény előírásainak megfelelően kell felelnie tettéért. Constatntin Taloşt, a Szatmár Megyei Rendőrfelügyelőség parancsnokát pedig arra kérem, hogy vizsgálja ki a lázári rendőrőrs munkatársainak tevékenységét H. Vasile ügyével kapcsolatosan” — mondta Dorle, s megnyugtatta P. Ioant, hogy igyekszenek a lehető legrövidebb időn belül megoldást találni az általa felvetett problémákra.