Vidék

Önkéntesség határok nélkül

2014.09.20 - 13:03

Tegnap délelőtt a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium díszterme adott otthont a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet és a Kölcsey Ferenc Főgimnázium „Önkéntesség határok nélkül” nevet viselő közös projektje bemutatójának. Az Európai Unió által támogatott projektet a részt vevő diákok, azaz a X. A, a X. C és a XI. C osztályos tanulók mutatták be diáktársaiknak. A Nyíregyházi Inspi-Ráció Egyesülettel, a Beregi Természet- és Környezetvédelmi Egyesülettel és a Kárpátaljai Katolikus Szent Márton Egyesülettel partnerségben létrejött, idén február 1-jén indult és jövő októberig tartó pályázatban mintegy 60 fiatal tapasztalati tanulása, szociális és életviteli kompetenciájának fejlesztése valósul meg. A pályázat célja az önkéntesség népszerűsítése a fiatalok körében. Ennek keretén belül több találkozóra is sor kerül, melyek során a diákok játékos módon tanulhatnak az önkéntesség fontosságáról, valamint kipróbálhatják, milyen érzés másokon segíteni. A pénteki bemutató is vidám hangulatban zajlott, a projekt részletesebb ismertetése és a tanulók által készített plakátok bemutatása után közösségépítő játékra került sor. A bemutatót követően több fiatal is érdeklődött az önkéntesség iránt és a lehetséges programokról, melyekben részt vehetnek, illetve melyek által a közösségen segíthetnek. A program részeként októberben Magyarországon egy táborban vehetnek részt a diákok, majd a jövő évi Partiumi Magyar Napokon az összes résztvevő találkozójára kerül sor, ahol további ötleteiket és tapasztalataikat oszthatják meg egymással.