Vidék

Önkéntesek gondozzák az ültetvényt

2012.10.06 - 08:10

Pénteken hatvan önkéntes irtotta a gyomokat az Erdőd közelében márciusban elültetett erdőben.

 

Pénteken és szombaton önkéntesek segítségével végzik el a karbantartási munkálatokat abban a csemetésben, amelyet ez év márciusában ültettek el Erdőd határában. Egy mezőgazdasági termelésre alkalmatlan hathektáros határrészen ültették el a tölgy- és kőriscsemetéket, amelyet több évtizede még erdő borított. Az EcoAssist Egyesület országos program keretében valósítja meg a projektet, a tavasszal erdősített terület kiterjedését illetően Szatmár megye első helyen áll az országban. A projekt időtartama hét év, ennyi idő szükséges ugyanis ahhoz, hogy a fiatal erdő megerősödjön. Ezért az egyesület Szatmár megyei képviselői vállalták, hogy hét éven át megszervezik az ültetvényben a karbantartó munkálatokat, amelyeket önkéntesek bevonásával végeznek el. A megvalósításban a szervezők partnere az Erdődi Polgármesteri Hivatal és az Erdődi Erdőkerület. A projekt teljes időtartama alatt az erdőkerület erdészei irányítják az önkéntesek munkáját a csemeték elültetésekor, illetve folyamatosan a karbantartási munkálatok során. A szakemberek megállapítása szerint a tavasszal elültetett csemeték 70 százaléka megmaradt, szépen fejlődnek, ami igen jó eredménynek számít, figyelembe véve az idei szárazságot. Pénteken és szombaton az önkéntesek megkapálják, kiirtják a fácskák között elszaporodott gyomokat, és amennyiben szükséges, jövő hétvégén is folytatják a munkálatokat a fogvatartottak bevonásával.

Pándi Annamária