Szatmárnémeti

Önkéntes tartalékosokat keres a katonaság

Nem csak azok jelentkezhetnek, akik teljesítették a sorkatonai szolgálatot / Fotó: jurnalulolteniei.ro
2021.07.23 - 15:00

Az érdekelteknek, akik önkéntes tartalékos katonaként szeretnének szolgálni, a katonaközpontot kell keresniük Szatmárnémetiben, a Petőfi Sándor utca 47. szám alatt, ahol minden szükséges információt megkaphatnak.

Az önkéntes programra nem csak azok jelentkezhetnek, akik teljesítették a sorkatonai szolgálatot, hanem bárki, aki érdeklődik a katonaélet iránt. Az érdeklődőknek egy kérvényt kell kitölteniük, és a személyi igazolványukat, gépjárművezetői engedélyüket, katonai szolgálatot igazoló iratot (utóbbi kettőt, ha van) kell csatolniuk, ugyanakkor erkölcsi bizonyítványt is be kell mutatniuk, na és persze a végzettségüket igazoló dokumentumokat is.

Aki önkéntes tartalékosnak jelentkezik, és felvételt nyer, részt vesz a kiképzéseken és gyakorlatokon, ám a kiképzés után az érintettek nem maradnak a laktanyában, viszont ha bármilyen vészhelyzet van, akkor mozgósíthatók lesznek. Aki felvételt nyer, az ugyan részt kell vegyen a kiképzésen, viszont a kiképzési idő alatt zsoldot kap, sőt, az önkéntes tartalékosok civil életük során a zsold 10–30 százalékára jogosultak.

Bármilyen bővebb információval hétfőn, szerdán, csütörtökön és pénteken 8.30–16.30 óra között, kedden pedig 10.30–18.30 óra között szolgálnak a 0261.717.123-as és a 0261.716.513-as telefonszámon, illetve a [email protected], a [email protected] vagy a [email protected] e-mail-címen.

S. B.

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Nemzetközi hadgyakorlat kezdődik Romániában

Nagyszabású nemzetközi hadgyakorlat kezdődik hétfőn a Fekete-tengeren, a Dunán és a Duna-deltában több mint 2200 katona részvételével - közölte a román védelmi minisztérium.
Szatmár megye

Katonákat toboroznak Szatmárnémetiben

Nincs már kötelező sorkatonai szolgálat, de védelmi erőkre szükség van, ezért külső forrásból pótolná a létszámhiányt a szatmárnémeti 52-es Tisza Utász-Zászlóalj, és felvételt hirdet.
Szatmár megye

Idén is várják a szenvedélyből életmentő önkéntesek jelentkezését

Tizenharmadik kiadását hirdeti meg a Szamos Katasztrófavédelmi Felügyelőség a Szenvedélyből életmentő elnevezésű, önkéntes programjának. Várják azon 16-65 év közöttiek jelentkezését, akik szívesen önkénteskednének a képzett szakemberek mellett.