Szatmárnémeti

Önkéntes munkára várják a fiatalokat, időseket

Várja a lelkes önkénteseket a Hans Lindner Alapítvány / Fotó: Facebook - Hans Lindner Alapítvány
2021.01.29 - 14:50
A Hans Lindner Alapítvány önkénteskedési lehetőségeket biztosít azoknak, akik szeretnék támogatni jótékonysági kezdeményezéseit. Fiatalok és idősebbek egyaránt jelentkezhetnek.

A szatmárnémeti Hans Lindner Alapítvány mindig is fontosnak tartotta a közösség bevonását segítségnyújtási akcióiba. E lehetőséget most is felkínálja, hiszen két projektjéhez is önkénteseket toborozna. Az első program a Tégy jót a téli vakációban nevet viseli. Az alapítvány olyan 12 és 18 év közötti fiatalok jelentkezését várja, akik szeretnék hasznosan eltölteni a közelgő, február 1–5. közötti téli szünidőt. A jelentkezők részt vehetnek az alapítvány ételosztási akcióiban azáltal, hogy besegítenek a rászorulóknak készülő ételek elkészítésébe. Az érdeklődők az alábbi telefonszámon jelentkezhetnek: 0261.715.136.

A második felhívás kenyérsütésben és péksütemények készítésében jártas jelentkezőknek szól. Nyugdíjasokkal vagy olyan személyekkel szeretné bővíteni önkéntes csapatát az alapítvány, akik időt szánnak arra, hogy segítséget nyújtsanak karitatív kezdeményezéseiben. Ha bármikor elvarázsolja a friss kenyér kemencéből áradó illata, az alapítvány sok szeretettel hívja és várja csapatába. További információkért a 0735.871.207-es telefonszámon érdeklődhetnek.

Kallós András

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Ősztől már hétfajta ösztöndíj lesz

A 2024/2025-ös tanévben már 7 különböző ösztöndíjban részesülhetnek a romániai diákok.
Belföld

25 milliárd lejjel több kell nyugdíjakra

Elfogadta kedd este a szenátus az új nyugdíjtörvényt, a nyugdíjpénztár elnöke szerint ez 2024. január 1-től 15, 2024. szeptember 1-től pedig további 10 milliárd lejjel terheli majd meg a költségvetést.
Szatmár megye

Idén is várják a szenvedélyből életmentő önkéntesek jelentkezését

Tizenharmadik kiadását hirdeti meg a Szamos Katasztrófavédelmi Felügyelőség a Szenvedélyből életmentő elnevezésű, önkéntes programjának. Várják azon 16-65 év közöttiek jelentkezését, akik szívesen önkénteskednének a képzett szakemberek mellett.