Mini kelet-európai találkozón „beszélték ki” gondjaikat és lehetőségeiket az önkéntes tűzoltók Halmiban, megosztva egymással a sikerrel alkalmazott s látszólag apró dolgokat (húsfüstölés, ünnepi fényfüzér stb.) érintő lakosságfelvilágosító módszereiket is.

Az önkéntes tűzoltócsapatok léte vitán felül létkérdés (főleg azokon a településeken, amelyek nagyobb távolságra vannak a hivatásos egységek laktanyáitól) — ezzel mindenki egyetért, azt viszont már csak kevesen tudják, hogy milyen feladataik és lehetőségeik vannak az önkéntes csapatoknak, amikor épp nem akcióznak, azaz tüzet oltanak; hogy a mindennapi létükkel és munkájukkal kapcsolatos akadályokat, nehézségeket már ne is említsük. Az egy-egy határon átnyúló pályázathoz kapcsolódó szakmai találkozók viszont lehetőséget teremtenek arra, hogy „kibeszéljék” gondjaikat, lehetőségeiket, sikerrel alkalmazott lakosságfelvilágosító módszereiket — mint ahogy történt ez Halmiban, a Határ Menti Integrált Monitoring, Kockázat- és Katasztrófakezelési Központ megnevezést viselő projekt egyik szakmai találkozóján. A szakmai találkozót egyfajta mini kelet-európai találkozónak is lehet tekinteni, ugyanis a hazai és magyarországi önkéntes tűzoltók mellett jelen voltak az egyébként Halmitól alig pár kilométerre lévő, de már kárpátaljai (ukrajnai) Nevetlenfalu önkéntesei is, így igencsak hiteles kép körvonalazódott arról, hogy melyik országban hogyan s milyen támogatottsággal végzik/tudják végezni munkájukat az önkéntes lánglovagok, amelynek elengedhetetlen része a helyzetgyakorlat, hiszen az készíti fel igazán a mentőt a legváratlanabb szituációkra, amikor másodpercek alatt kell a lehető legjobb döntéseket meghozni. Ám a helyzetgyakorlás sajnos nem olcsó mulatság, s bármennyire hasznos is, jóval kevesebb szimulációra van lehetőség, mint ahogy azt az önkéntesek igényelnék.

„Ennél többre sajnos nem futja”

Nevetlenfaluban 24 órás felügyeletet tartanak, egy önkéntes lánglovag (a sofőr) teljesít állandó szolgálatot, és riasztja társait baj esetén, valamint a szintén önkéntes polgárőrök segítenek még be. „Önkormányzati erőből működünk, az államtól nem is számítunk, nem is kapunk semmiféle segítséget. Jóformán csak segélyekből és adományokból tartjuk fent magunkat, ám azok főként az apróbb felszerelési eszközökre (tömlők, sisakok, kesztyűk) terjednek ki, ezért is szeretnénk majd valamilyen pályázatban részt venni” — magyarázza Gulácsi István csapatvezető. Mint mondja, helyzetgyakorlatozást évente egyszer tartanak a tanintézményekkel közösen, olyankor javarészt elméletben veszik végig a vegyvédelmi, tűzvédelmi, kitelepítési esetek mozzanatait. „Ennél többre sajnos nem futja” — summázza komor tömörséggel. Teljesen más a helyzet a magyarországi Tyukodon, ahol negyedévente tartanak szimulációkat különböző helyszíneken, különböző lakosságkategóriák megcélzásával és bevonásával (iskola, idősek otthona, konzervgyár), hogy „baj” esetén azok is legyenek valóban felkészülve. „Ezek mellett évente van úgynevezett értékelő gyakorlatunk is, ahol a hivatásosok ellenőrzik tudásunkat a legkülönfélébb helyzetekben, beleértve a közlekedési baleseteket is, ugyanis nagyon sok esetben önállóan mentünk” — mondja az önkénteseket vezető Tóth János.

A lakosság tanítása

Ehhez kapcsolódóan fejtette ki a batarcsi önkénteseket vezető Vasile Buhai, hogy itthon (s főként az utóbbi időben) szinte csak és kizárólag az önkéntes tűzoltócsapatok felszereltsége és felszerelése van „terítéken”, míg a lakosság tanítása alig, pedig egykor erre a szegmensre is nagy hangsúly volt helyezve a bajok elkerülése érdekében — kezdve attól, hogy a konyhában hová helyezzék a gázpalackot, hogyan kell rákötni a tűzhelyre, mire figyeljenek hús-kolbász füstölésekor, vagy hová ne szereljenek karácsonyi fényfüzért. „Látszólag apró dolgok, de nagyon fontosak, mert azt mindannyian tudjuk, hogy hány és hány esetben csaptak fel a lángok ilyen apróságok miatt” — tette hozzá. S hogy ez mennyire így van, azt a szatmárudvari önkénteseket vezető Marcel Michita is igazolta, vázolva: a községben minden évszakváltáskor, nagyobb ünnepek előtt két önkéntes kopogja végig a kapukat, s nem csak a már előzőleg elkészített információs lapot nyújtják át, de el is beszélgetnek az emberekkel, s (főleg az idősebb lakosok esetében) rá-ránéznek az elektromos berendezésekre, kályhákra, illetve minden olyasmire, amiből, amitől tűz lehet.

A beszélgetés során elhangzott az is, hogy a projekt keretében a tűzoltóautók beszerzése mellett szerettek volna egy zonális önkéntes bevetési központot is létrehozni, ám ezt a pályázat paraméterei nem tették lehetővé, de az ötlet nincs elvetve. Egy ilyen bevetési központ léte annál is inkább szükséges, mivel Strâmb nyugalmazott parancsnok megfogalmazásában „még Németországban sincsenek olyan felszerelésekkel ellátva az önkéntes tűzoltóegységek, mint amilyeneket a romániai törvénykezés megkövetel az itthoni csapatoktól. A törvény értelmében egy község 15 km-es, 20 perces (ennyi idő alatt elérhető) területet tud lefedni, az önkéntes központ létrehozásával azonban ezt bővíteni lehet, arról már nem is beszélve, hogy a bevetési központ a községek egyfajta társulását is jelenti, s így azok is haszonélvezői lennének ezeknak, akik saját finanszírozásból soha nem jutnak felszereléshez” — magyarázta, hozzátéve: hasonlóra van példa Ugocsában, ugyanis Halminak partnerségi szerződése van Kökényesddel, ahol nincs tűzoltóautó.

Szabó Kinga Mária