Több ezer érdeklődő, 18,5 méteres kolbász, jókedvvel és vidám hangulattal fűszerezett kemény munka, ínycsiklandó „disznóságok” százéves és egészen új receptek alapján, szebbnél–szebb porták – Az RMDSZ Böllérversenye idén is megmozgatta a régiót.

Hetedik alkalommal szervezte meg a Szatmár megyei RMDSZ hagyományos Böllérversenyét, idén Avasújvárosban – amely most már sokkal több, mint „egy verseny”, hiszen a csapatok az eddigi megmérettetések tapasztalatával és rutinjával – minden tekintetben egyre magasabbra helyezett mércével, szebbnél–szebb „portákkal” – igyekeztek megmutatni a vidékükre, településükre jellemző disznótoros szokásokat, elkészíteni a csak rájuk jellemző fűszerezésű-ízvilágú disznóságokat, a böllérek pedig kezük gyorsaságát és a szakmaiságot: idén a kaplonyi Schrádi Péter bontotta sebészi pontossággal szét a disznót, nem egészen 10 perc alatt. Szombaton reggel összesen 37, kolbászba, hurkába, toroskáposztába és megannyi ínycsiklandó finomságba „kívánkozó” disznónak adták meg a végtisztességet, és a hagyományokhoz híven több csapat is „otthonról” hozta magával a röfikét: a 160 kg–os Jenőke Hadadról érkezett és a hepehupás tövisháti utakon zötykölődve még csak nem is sejtette, milyen sors vár rá, mint ahogy a nyerőszám–súlyú, 221 kg–os turterebeschi sertésnek sem fordult meg fejében a szomorú vége; a szatmárhegyiek most is göndörszőrű mangalicát terelgettek, a házigazda Avasújáros a verseny legsúlyosabb, 264 kilós disznóját áldozta fel a böllérkedés oltárán s készítettek belőle a portájukon megforduló 800 – 1000 vendégnek ízes falatokat, a szatmárudvariak pedig szokásukhoz híven, most is izgalmas történetet kanyarítottak a 130 kg–os Szalonna Jani köré — „akit” holtan találtak s a nyomozás során kiderült, hogy neje, Göndörhaj Margit többször is megcsalta a velük egy karámban élő Hurka Gyurkával. De hogy a szerelmi háromszög végére gyilkosság, vagy öngyilkosság tett–e pontot, azt nem derült ki, mert Vidám Csapat bizonyíték híján lezárta az ügyet s Szalonna Janiból mindenféle finomságot készített.

Tisztességes disznóvágáshoz illően, már korán reggel nagy volt a sürgés–forgás a Böllérverseny helyszínén, melyet Pataki Csaba tanácselnök párszavas köszöntője „nyitott meg”, majd az uniós normáknak megfelelően, először kábító-pisztollyal lőtték meg az állatokat és gyors, futószalagszerű szúrásokat követően minden csapat felkapta „zsákmányát” s kezdetét vette a verseny és a perzselés. Pár csapat, ragaszkodva a hagyományokhoz, szalmával perzselt, de legtöbben a gyorsaságot részesítették előnyben és gázzal perzselték teljesen pőrére az állatot. Természetesen a perzselés műveletével megkezdődött a butykosok körbejárása is, s a február elejéhez képest kimondottan enyhe időben a különböző „kedélyjavító” folyadékok belülről biztosították a jelenlévők kellemes közérzetét. És egyúttal a pálinkazsűrit is munkába állították, hiszen végigkóstolva a 37 csapat fogópálinkáit kellett dönteniük, melyik is a legfinomabb.

Mire az állatok tisztára csutakolva felkerültek a bontó-rácsra vagy állványra, az üstökben máris forrtak a borok, különlegesebbnél – különlegesebb fűszerezéssel, mazsolától citrom- és narancskarikákon át az almaszeletekig. Közben pedig dolgoztak a kések, villanásuk nyomán darabolódtak a húsok, kikanyarítódtak a sonkák, szeletelődtek a karajok és készültek a májas-véres hurkák, a kolbásztekercsek, párolódott a torosba való káposzta — és készültek a kolbászkerítéses, sonkatetejű szalonnaházikók is.

Az előző évekhez híven, a megye majd’minden településéről jöttek a szaktudásukat és ismereteiket összemérni vágyók, Halmitól – Magyargéresig, Nagykárolytól Mikolán át Hadadig, sőt, idén először a máramarosi Hosszúmezőről is, különösen szép portával mutatkozva be. A mezőnyből természetesen nem hiányzott a magyar-osztrák határ melletti, dunakiliti Varga Vadászház csapata sem, akik évek óta, egy-kórusban vallják: olyan jó ez a buli, a találkozás és együttlét, hogy semmi pénzért ki nem hagynák és akár kétszer 600 kilométert is utaznának, ha kell s természetesen nem hiányzott a Borókagyökér Egyesület sem, akik a többi ízes disznóság mellett megmutatták, mennyi -féle fajta tepertőt is lehet elkészíteni – kézműveseik pedig szebbnél–szebb portékákkal várták a vásárlókat.

A csapatok egyébként minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektettek „sátruk” egyedivé tételére, legtöbb helyen a nagyanyák-nagyapák receptje alapján készülő ételek mellett elődjeik által használt tárgyakat mutattak be, alakította ki díszes falusi portákat ahol szalmabábuk „köszöntötték” az arra járót — mint az óvári diákok kezét dícsérő „Béla bácsi és Juliska néni” Vetés csapatánál; aggattak közel 100 éves falvédőket, terítőket vagy éppen kerámiatárgyakat, mint a „legcserepesebb porta” megnevezést kiérdemlő Vámfalui Hagyományőrzők Csapata, s igaz ugyan, külön díjat nem kaptak érte, de szemet gyönyörködtető látvány t nyújtottak az Egri Csillagok és a mikolai csapat kézzel hímzett, virágos kötői — utóbbiaknál egyébként derekasan kivették részüket a munkából a „tisztik”, azaz a római és a görögkatolikus plébános is, igazolva: nem csak az igehirdetéshez, de a böllérkedéshez értenek; akár csak Hármashatár Egyesület csapatánál, ahol Ilonczai Zsombor lelkipásztor járt élen a példamutatásban s keverte nagy szakértelemmel a kolbászhúst.

Az alaposan próbára tett zsűri pedig fáradhatatlanul járta körbe-körbe a csapatokat, kóstolt, figyelt, kérdezett és pontozott. Nem csak az elkészült ételeket, hanem a műveletek elvégzését, a standok díszítését, a disznóvágási hagyományok bemutatását és a különlegességeket is – melyekből szintén nem volt hiány: a tasnádi csapat mézes hagymalekváros oldalast készített; a hadadiak régi erdélyi nemesi receptet (vargányás, majoránnás máj, sütőtökben sütve és velővel töltött szűzérme) kaptak elő, a Vadászok Csapata pedig természetesen most is vadhúsból készített különlegességeket: őzhússal töltött káposztát és őz–vaddisznóhúsból készült kolbászt. A hetedik Böllérverseny legkülönlegesebb ételét — a Leberkäset — azonban a Turterebeschi Böllérek készítették. Kora délutánra minden csapat sátrában megsült a kolbász – hurka, elkészült a töltött- és toroskáposzta, feltekeredtek a kolbászkerekek, fokozódott a jókedv, s nem csak a különféle melegítő-italok hatására, hanem a magyarcsaholyi, a Röpikék és az avasújvárosi Bokréta néptánccsoport előadásának köszönhetően is.

 Díjtalan nem maradt senki

Az öttagú zsűri — „Al Capone” Huszti Tamás, Bertici Kinga gasztroangyal, Kacsó Zoltán, Veres Ádám, Franczia Gábor és Fastus Ştefan – alaposan próbára tette a versenyzők türelmét. Igaz, ők sem voltak könnyű helyzetben, hiszen 37 csapat többféle finomságait kellett végigkóstolniuk s nem csoda, hogy közel másfél órán át tartott az ítélethozatal.

Az idei, VII. Szatmári RMDSZ Böllérverseny abszolút győztese – a szabályok értelmében az a csapat nyert, amely a legtöbb versenyszámban ért el első helyezést – Ombod csapata lett és ők készítették a leghosszabb, 18,5 méteres kolbászt is; második helyezett a Szatmári Vadkanok csapata, a harmadik helyezett pedig a házigazda Avasújváros csapata lett, a zsűri abszolút különdíját pedig Hosszúmező csapata vitte haza, akik egyben a legfinomabb hagymás velőt is készítették.

Természetesen egyetlen csapat sem távozott üres kézzel, külön díjban részesült a legfinomabb orjaleves (Vetés); a legszorgalmasabb csapat (Királydaróc); legfinomabb abárolt tarja farhát szögből (Hármashatár Egyesület); leghigiénikusabban a nagykárolyiak dolgozták fel a disznót; Lázári volt a legvendégszeretőbb csapat; Mikoláé volt a legszebb porta; az Egri Csillagok készítették a legfinomabb kolbászt; a legfinomabb vérest Szatmárhegy, májast pedig Túrterebes csapata készítette. Legderekasabban vette ki részét a munkából Halmi csapata, Borókagyökér keverte a legízletesebb tepertőkrémet; Csomaköz volt a legszervezettebb csapat; Mezőterem pedig a leghigiénikusabb minden munkafázisban, a legszebb orját Bogdánd böllére hasította; Tasnád csapata volt a leggyorsabb; Magyarcsaholy tálalt a legszebben; Érszakácsi volt a legötletesebb csapat; Batizon készült a legfinomabb hagymás vér; Roland és barátai, azaz No Roxa Áj készítették a legfinomabb toros káposztát; Sárközújlak pedig a legfinomabb tepertőt. Kökényesden főtt a legízletesebb gulyásleves, Dobrán meg a különleges dzsufásleves, Szatmárudvari volt a legszervezettebb, Erdőd készítette a legfinomabb oldalast, Magyargéres pedig a hagymás babot. A Szatmári RMDSZ csapata volt a leglelkesebb és legbölléresebb (négy darab böllérrel), a dunakiliti Varga Vadászház tekerte a leghosszabb véres hurkát, Kaplony töltötte a legfinomabb káposztát. A legfinomabb forralt bort szintén a Szatmári Vadkanok készítették, és körtepálinkájuk is első díjat kapott — akárcsak Szatmárudvari és Erdőd szilvapálinkája, a pálinka-zsűri különdíját pedig eperpálinka (Varga Vadászház), sompálinka (Hosszúmező), csipkebogyó-pálinka (Kaplony), borpárlat (Avasújvárosi Bakator Hegyközség) , fődíját pedig kajszibarack-pálinka (Magyarcsaholy) kapta meg.

 Szabó Kinga Mária

És a csapatok: