Sport

Oly közel voltak a srácok a pontszerzéshez

2017.02.07 - 21:24

Egyértelmű, hogy a Szatmárnémeti VSK férfi kézilabdacsapatából még hiányzik legtöbb két rutinos játékos – és egy kis szerencse is –, ugyanis mindezekkel talán sikerült volna pontot szerezni a Tordai Potaissa elleni bajnoki találkozón, kedden. A két rutinos játékos lehetett volna Munea és Lazic is. Az előbbi sérülés miatt, a szerb pedig a bevándorlási hivatal miatt hiányzott a tordai meccsről. 

Pedig minden bizonnyal nagyot szólt volna a szatmári siker, ugyanis ezen a meccsen Várady Gyula edző legénysége másodhegedűsként volt elkönyvelve. És a mérkőzés is így kezdődött, hiszen a hétvégi Challenge Kupa nyolcaddöntőjére készülő Aranyos-partiak „villámrajtot” vettek, és a 8. percben már 4–0-ra vezettek. Várady kényszerhelyzetbe került és időt kért: felrázta a tanítványait, majd Campar, Bejinariu, Trifunovic, Mureşan és Morar hét perc alatt a VSK oldalára billentették a mérleget (4–6). Az elképesztő erődemonstráció faképnél hagyta az ellenfelet, és még Horaţiu Gal időkérése után sem talált magára a házigazda csapat. Sőt, Bejinariu újabb találata után két perccel a szünet előtt már néggyel vezetett a VSK (9–13). Laslo és Rotaru viszont faragtak kettőt a hátrányból az első félidő végéig (11–13). A szünet a lehető legrosszabbkor jött a szatmáriaknak, hiszen elvágta a srácok lendületét, így a 36. percben ismét a Potaissa vezetett az eredményjelzőn (16–15)... de csak egy pillanatra, hiszen jött Rogoz és Oláh Jani, akik ismét fordítottak, majd Stan góljaival tartani tudta a VSK az egy gólos fórt. Pavel találataival már a tordaiak vezettek (20–19), és bár Várady időkérése próbálta elvágni a hazai lendületet, a szatmári srácok nem tudtak kellően összpontosítani a végére. Így a Kolozs megyei ellenfél behúzta a mérkőzést, de az összképet tekintve hálás lehet Fortunának, hogy a három pont Tordán maradt. A szatmáriak jól játszottak, viszont ezt nem pontozzák, így maradnak a táblázat utolsó előtti helyén. De hasonló jó teljesítménnyel talán sikerül meglepni a jövő szerdai ellenfelét, a Bukaresti CSM-t, amely elvileg gyengébb csapat, mint a Potaissa.

„Én elsősorban annak örülök, hogy a fiúk jól játszottak és azok is remekül teljesítettek, akik eddig talán kevesebb esélyt kaptak. Lehetek bosszús a bírókra is, hiszen voltak érdekes ítéletek, de el kell ismernem, hogy az utolsó négy támadást mi rontottuk le, talán túlpörögtek a fiúk és nem tudtak kellően összpontosítani. Az edzésen sokat kell dolgozni azon, hogy a további, számunkra sokkal fontosabb bajnokin ne történjék meg ugyanez. Összességében azt mondhatom, hogyha így játszunk majd itthon a Fogaras, a Suceava vagy a Călăraşi ellen, akkor behúzhatjuk a három pontot” — értékelt Várady.

Férfi kézilabda, Nemzeti Liga, alapszakasz, 18. forduló

Tordai Potaissa – Szatmárnémeti VSK 26–23 (11–13).

VSK: Cioroiu 14 védés, Pogyină – Mateş, Rogoz 1 gól, Morar 2, Bejinariu 5, Mureşan 4, Crăciun, Suciu 1, Oláh 2, Campar 3, Stan 2, Trifunovic 3, Ungar.

Hétméteresek: 6–1.

2 perces kiállítások: 4 perc – 10 perc.

További mérkőzések

Szerda

Fogarasi CSM – Bukaresti Dinamo

Szombat

CSU Suceava – Dunărea Călăraşi

Temesvári Politehnica – CSM Focşani (16 óra, TVR 1)

Vasárnap

Székelyudvarhelyi KC – Konstancai HC Dobrogea Sud (11.45 óra, Digi Sport, Dolce Sport)

Bukaresti CSM – Bukaresti CSA Steaua (15 óra, TVR 1)

Szöveg: Pesek Attila

Kép: Mircea Rosca / www.ActionFoto.ro