Mint arról már beszámoltunk, július 14–15-én tartja idei találkozóját a Véndiákszövetség. Az évente több mint 2500 személyt megmozgató rendezvény hivatalos megnyitója 14-én 18 órai kezdettel a Dinu Lipatti Filharmóniában lesz, ahol Gönczy Gábor elnök köszönti majd az egybegyűlteket, majd Kruzlics János szavalja el a hagyományoknak megfelelően a Tanárköszöntőt.
A megnyitó műsorában koncertezni fog Tiszolczki Nikoletta hegedűművész és Boda Balázs zongoraművész, a Debreceni Egyetem hallgatói. László Zita színművésznő egy verses összeállítással készül a megnyitóra, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum diákjai pedig énekelni fognak.
Az elmúlt években is volt interaktív beszélgetés a megnyitó keretében, idén viszont valami igazán rendhagyó eseményre kerül sor. A szatmári vívósport két olimpiai hőse, Simona Pop és Osváth Richárd lesznek a megnyitó vendégei, akik vetítéssel egybekötött beszámolót tartanak majd riói élményeikről. Simona Pop Románia színeiben csapatban aranyérmet szerzett, Osváth Richárd pedig a legutóbbi paralimpián kerekesszékes kardban és tőrvívásban is ezüstérmet szerzett Magyarországnak, de már a londoni játékokról is éremmel tért haza.
A két sportoló ötkarikás élményei mellett az interaktív beszélgetésben szóba kerül majd a szatmári vívóiskola múltja, jelene és jövője is, illetve a közönség szabadon kérdezhet majd a vendégektől.
Az élménybeszámolókon természetesen jelen lesznek a riói hősök szatmári edzői, mentorai is, azaz a Simonát évekig edző Csiszár Ferenc és a Richárdot évekig edző, majd a parasport felé irányító páros, Lengyel Éva és File Attila.