A III. Ligába újonnan feljutott Váradalpári Tricolorul otthonában lépett pályára hétvégén a Szatmárnémeti Olimpia csapata. Csík Tibor legénysége 0-0-át játszott az „alpári” mérkőzésen.
Váradalpáron folytatta felkészülését a Szatmárnémeti Olimpia labdarúgócsapata, az ellen a Tricolorul ellen, amelyik egyrészt a Szamoskrassói Someşul együttesét ütötte ki a III. Ligába való bejutásért folytatott selejtező mérkőzésen, másrészt pedig jövőbeli ellenfele lesz Csík Tibor alakulatának a harmadosztályos küzdelmekben. Az Oli szeptember 7-én a második fordulóban fogadja Szatmárnémetiben a váradalpári csapatot.
A hétvégi mérkőzésen, annak ellenére, hogy nem született találat, több helyzetet is feljegyezhettünk mindkét oldalon. Az Olimpia részéről Feier és Dănilă több alkalommal is közel állt a gólszerzéshez, míg a hazaiak is kialakítottak néhány helyzetet Şuta kapuja előtt. Alapjában véve egyértelműen kijelenthető, hogy az Olimpia irányította a játékot, több veszélyes akciót is vezettek az alpáriak kapujára, ám – ahogy azt mondani szokták – a kapu előtt elfogyott a tudomány, így gól nélküli döntetlennel zártak a felek.
Az Olimpia játékosai ma két edzéssel folytatják a felkészülést, a héten pedig előreláthatólag egy újabb barátságos mérkőzést fognak játszani. Az ellenfél kiléte egyelőre kérdéses.
Eredmény:
Váradalpári Tricolorul – Szatmárnémeti Olimpia 0-0
Olimpia: Şuta – Homorozan, Micaş, Iuhas, Glodean, Marian Pop, Mihai Pop, Botos, Roatiş, Feier, Marinaş. Játszottak még: Dănilă, Moş, Mureşan, Cosma, Silaghi, Hanus.