Sport

Olimpia FC: Közönségcsalogató ajánlat

2015.09.17 - 13:28

A FC Olimpia szombati bajnoki meccse előtt már kaphatók lesznek azok a kedvezményes bérletek, melyeknek köszönhetően, a klub vezetőségének reményei szerint, ismét megtelik a stadion.

Vissza akarja csalogatni a lelátóra a közönséget a Szatmárnémeti FC Olimpia vezetősége, ezért egy olyan kampányt indított el, amely ingyenes meghívót biztosít egy nézőnek, akinek ismerőse vásárol egy bérletet. Ennek ára 60 lej és az egész idényre érvényes az FC Olimpia hazai bajnoki mérkőzéseire. A bérlet mellé kapott meghívó is hasonló értékkel bír. „Ha elosztjuk a két bérlet értékét a hazai mérkőzések számával, gyakorlatilag egy belépő jegy 80 baniba kerülne egy bérlettel, vagy meghívóval rendelkező nézőnek” — hangsúlyozta egy csütörtöki sajtótájékoztatón Dan Băbuţ Domuţa. A klubelnök üdvözölte a két szurkolótábor, a Commando Oli és a Senzione Ostile egyesülését, illetve elmondta: örül annak, hogy fél éves szünet után ismét a csapat mellé álltak és eljönnek buzdítani a csapatot a bajnoki mérkőzésekre. Csik Tibor vezetőedző hozzátette, hogy a legénységének sokat számított, amikor két héttel ezelőtt, a Nagyváradi FC Bihor elleni meccsen 0–1-es bihari vezetésnél a szurkolók tovább buzdították a csapatot. „Egyértelmű, hogy a szurkolókkal együtt erősebb a csapat is. Láttuk az FC Bihor elleni mérkőzésen, amikor 0–1-re vezettek a vendégek, hogy a szurkolók, illetve a lelátón levő közönség buzdítása erőt adott a legénységnek, így egyenlíteni és nyerni tudtunk. Mondhatnám, hogy a szurkolók tolták a csapatot a nagyváradi kapu felé — folytatta a szakvezető. — Én bízom benne, hogy sikerül sok bérletet értékesíteni és ezek az emberek ott lesznek a lelátón a csapat meccsein. Ha kell, még én is árulok bérletet. Mindent megteszek az Olimpiáért. Ha azt akarják a szurkolók, egy kávéra is elmegyek velük”.

Mint ismeretes, a szatmári legények villámrajtot vettek a 2015–2016-os idényben, hiszen a Resicabányai Metalul otthonában 5–0-ra győztek, majd hazai pályán verték 2–1-re a vendég FC Bihort. Az elmúlt hétvégén ugyan kikaptak a Chindia Târgovişte otthonában, de ezzel együtt őrzik a harmadik pozíciót a 2-es csoport táblázatában. Szombaton 11 órától egy erős ellenféllel játszik a szatmári legénység, hiszen a Aradi UTA Bătrâna Doamnă dobogós helyre vágyik a szezon végén. Egyelőre egy-egy győzelemmel, döntetlennel és vereséggel a táblázat 8. helyén állnak. A szombati találkozó előtt a stadionnál megvásárolhatók lesznek a kedvezményes bérletek, de elővételben is kaphatók a klub sportigazgatóját, Daniel Paşcát hívva a 0742–249123-as telefonszámon.

Dan Băbuţ Domuţa ugyanakkor bejelentette, hogy az FC Olimpia 2010 klubnév már hivatalosan is le lett védve, miután jegyeztették azt az Állami Találmányi és Védjegyhivatalnál (OSIM). A klubelnök hangsúlyozta, hogy a klub nevére történt a márkanév levédése. „Az Olimpia 2010 nem egy személyé, hanem a szurkolóké, Szatmárnémetié. Ezért tartom fontosnak megjegyezni, hogy nem egy magánszemély védte le ezt a márkanevet, hanem a klub” — mondta. Hozzátette, mindez azt jelenti, hogy ezután csak egy hivatalos internetes oldala lesz a klubnak, az olimpiasm.ro. A honlap már működik, de egyelőre frissítésre vár.