Külföld

 Olaszország megközelítette a napi százezres esetszámot

Fotó: Reuters
2021.12.30 - 09:08
Az utóbbi 24 órában több mint 98 ezer új fertőzöttet azonosítottak Olaszországban, a legtöbbet, több mint 32 ezret Lombardiában, ahol a vasúti dolgozók betegsége vagy karanténja miatt már akadozik a vonatközlekedés. A kormány szerda este módosította a karanténszabályokat.

A késő esti órákban befejezett ülésén a kormány módosította azokat a karanténelőírásokat, amelyek az igazolt fertőzöttekkel kapcsolatba került, de tünetmentes emberekre vonatkoznak.

Azoknak, akik két oltást kaptak, de a második óta több mint 120 nap telt el, hét helyett öt napig kell karanténban lenniük, ha fertőzött emberrel találkoztak. Az időszak végén negatív tesztet kell felmutatniuk.

Újdonság, hogy azoknak, akik a második dózist kevesebb mint 120 napja, illetve a harmadik vagy emlékeztető oltást négy hónapon belül vették fel, nem kell karanténba vonulniuk, de öt nap elteltével teszteltetniük kell magukat. Elegendő lesz az antigén gyorsteszt is az eddig előírt PCR-teszt helyett. Az oltás nélküli emberek karanténidőszaka tíz nap marad.

A karanténszabályok módosítását a tartományok kezdeményezték, és az egészségügyi hatóságok már szerda délután támogatásukról biztosították az enyhítéseket.

Az országba külföldről beutazókra a korábban bevezetett szabályok maradnak érvényben, vagyis az EU-tagállamokból érkező oltatlanokra öt nap, az Unión kívülről érkező oltatlanokra pedig tíz nap karantén vár.

A szabályok módosítására azért volt szükség, mert az omikron vírusvariáns terjedésével a fertőzöttekkel kapcsolatba kerültek közül több mint 2,5 millióan vannak karanténban, és a becslések szerint számuk az újév első hetében elérheti a tízmilliót.     

A legtöbb beteget és a legtöbb karanténban tartózkodót számon tartó Lombardiában a helyi vasúti társaság dolgozóinak 12 százaléka hiányzik munkahelyéről, ami napi száz vonat kieséséhez vezetett. Toszkánában a napi 770 helyi vonatjáratból 95-öt autóbuszokkal helyettesítettek. Akadozik a Vezúv körül haladó nápolyi vasút működése is.

Az oltás nélküli emberekkel szembeni újabb szigorítás, hogy január 10-étől kizárólag oltottsági igazolással lehet tömegközlekedési eszközre szállni, tehát az oltást eddig kiváltó tesztelés lehetősége megszűnik. Ugyanígy oltottság kell a vendéglátóhelyek külső terein való fogyasztáshoz, a sífelvonók használatához, az uszodák és edzőtermek látogatásához, a szabadtéri csoportsportoláshoz, valamint a kulturális intézményekbe való belépéshez.

A nyitott stadionokba a férőhelyek felét, a zárt sportcsarnokokban 35 százalékát foglalhatják el a nézők. Döntés született a tömegközlekedési eszközökön kötelező, és ezért az utóbbi napokban többszörösére dráguló FFP2 maszkok árplafonjának megszabásáról is.     

Az utóbbi egy napban végzett több mint egymillió teszttel valamivel több mint 98 ezer új beteget szűrtek ki a keddi 78 ezer után. A halálos áldozatok száma 136 volt. Számítások szerint a járvány negyedik hulláma még nem tetőzött Olaszországban.

"Azt várjuk, hogy több százezren fertőződnek meg az omikronnal a következő hetekben, de semmi pánik" - mondta Pierpaolo Sileri egészségügyi államtitkár.

Kórházi adatok szerint az intenzív osztályon kezelt betegek 71 százaléka nem vett fel egy adag oltást sem.     

Tavaly ugyanilyenkor napi 68 ezer teszttel valamivel több mint nyolcezer beteget szűrtek ki, és 445 volt a halottak száma.     

Lombardiában egy héttel ezelőtt valamivel több mint nyolcezer beteget szűrtek ki egy nap alatt, miközben szerdán 32 ezer fölé ugrott a számuk. Lombardia és Lazio tartomány már január első hetében újabb szigorításokat vezethet be, mivela kórházak Covid-osztályainak telítettsége túllépte a tíz százalékot. MTI

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

A Német Líceum diákjai képviselik Romániát egy nemzetközi tűzoltóversenyen

Olaszországban rendezik a rangos versenyt, 30 ország küld csapatokat erre idén. Hajrá Ettinger!
Külföld

Olaszországban a Covid-19 első betegeiről emlékeznek meg

A Spallanzani római járványkórházban az új koronavírus-járvány 2020. január 29-én azonosított, legelső betegeiről emlékeznek meg szombaton, miközben az ország a pandémia harmadik évét az oltási igazolás általános bevezetésével kezdi el.
Külföld

Külügy: csak beutazási formanyomtatvánnyal, Covid-igazolvánnyal és negatív teszttel lehet Olaszországba utazni

Csütörtöktől változnak az Olaszországba történő beutazás feltételei - közölte szerdán a román külügyminisztérium.