Meg van az esély arra, hogy már októbertől visszatérjenek a szurkolók a romániai stadionok, arénák lelátóira – árulta el Nelu Tătaru egészségügyi miniszter a Gazeta Sporturilornak adott interjúban.
A sportnapilap riportere arról kérdezte a szaktárca vezetőjét, hogy miért nem nyithatnak a stadionok is, habár az elmúlt hetekben a mozik és az éttermek is megkapták az engedélyt az újra nyitásra.
„A szurkolás kicsit más, ott megélik a pillanatot! Vagyis, ezekben a helyzetekben az érzések miatt megfeledkezünk a szabályokról, ezért fokozottabb a veszély a csoportos megfertőzésre” — magyarázta. Elárulta, hogy az elmúlt napokban a tanévnyitásra koncentráltak. A következő két hétben fogják megfigyelni a járvány terjedésének az ütemét, hiszen sok esemény történt ebben a hónapban: hazatérnek a nyaralók, megnyitottak az éttermek, a színházak és mozik, megkezdődött a tanév és helyhatósági választásokat is rendeznek. Ezek után mérlegelnek, és ha nem lesz különösebb növekedés a fertőzöttek számát illetően, akkor október elején következhet a stadionok megnyitása. Azonban hangsúlyozta, szigorú szabályok vonatkoznak majd a lelátóra bejutó nézőkre.
Ugyanakkor hozzátette, a csapatok keret- és stábtagjainak továbbra is kötelező lesz a koronavírus-teszt végzése. Tătaru elmondta, ha zárt körülmények között rendeznek tornát, ahol a résztvevők nem kerülnek kapcsolatban „külső” személyekkel, akkor elég egy teszt elvégzése, azonban a több hónapos bajnoki soroztok esetében elengedhetetlen a folyamatos tesztelés még akkor is, ha ez havi közel 10 ezer euró pluszköltséget jelent a klubok számára.
LIGA 1, 3. FORDULÓ
FC Argeş – Aradi UTA 1–1 (0–1)
G.: Cephas Malele 76., illeve Cristian Bustea 10.
FC Dinamo Bukarest – FC Botoşani 1–1 (0–1)
G.: Borja Valle 71., illetve Isma Lopez 37. (öngól)
Academica Clinceni – Chindia Târgoviște 0–0
Politehnica Iași – Szászmedgyesi Gaz Metan 1–4 (1–2)
G.: Dzenan Zajmovic 3., illetve Robert Ciocan 8., Roberto Romeo 30., Sorin Buşu 67. (öngól), Ronaldo Deaconu 82.
FC Voluntari – FCSB 2–1 (1–0)
G.: Sebastian Mailat 29., Ricardinho 65., illetve Dennis Man 86.
Astra Giurgiu – Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 2–2 (1–1)
G.: Valentin Gheorghe 15., 48., illetve Rachid Bouhenna 24., Pavol Safranko 90+5.
Kolozsvári CFR – AFC Hermannstadt 1–0 (0–0)
G.: Paulo Vinicius 66.
Hétfő
21.00: FC Viitorul – Universitatea Craiova
1. FC Botoşani 3 2 1 0 8–3 7
2. FC Voluntari 3 2 1 0 4–2 7
3. Kolozsvári CFR 3 2 1 0 3–1 7
4. FCSB 3 2 0 1 7–2 6
5. Szászmedgyesi Gaz Metan 3 2 0 1 7–3 6
6. Universitatea Craiova 2 2 0 0 3–0 6
7. Chindia Târgoviște 3 1 1 1 1–1 4
8. Aradi UTA 3 0 3 0 2–2 3
9. Politehnica Iași 3 1 0 2 2–8 3
10. AFC Hermannstadt 3 0 2 1 3–4 2
11. Academica Clinceni 3 0 2 1 3–4 2
12. FC Dinamo Bukarest 3 0 2 1 2–3 2
13. Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 3 0 2 1 2–3 2
14. FC Argeş 3 0 1 2 3–6 1
15. FC Viitorul 2 0 1 1 1–4 1
16. Astra Giurgiu 3 0 1 2 2–7 1
Pesek Attila
Fotó: szabadsag.ro