Nagykároly

Októberre tényleg kész lesz

2015.09.23 - 08:02

Az utolsó simítások zajlanak a nagykárolyi színház épületében. Megérkezett az a szerkezet is, amellyel nyáron a hűtést, télen a fűtést oldják meg és szerelik a hang- és fénytechnikát is.

Még mindig gőzerővel folynak a munkálatok a nagykárolyi színház épületében. Jobbára a belső részen dolgoznak a szakemberek: ácsolják a színpadot, a zenekari árok kialakítása is zajlik, s van még mit csinálni a páholyok mellett húzódó folyosón is. A napokban kezdik a hang- és fénytechnikai eszközök beszerelését és utolsó fázisban a nézőtérre is kikerülnek a székek, hasonlóan az emeleti részhez. A munkálatok vezetője azonban határozottan állítja: az elkövetkező két-három hétben befejezik a munkát.

A színház épületét három évvel ezelőtt kezdte el felújíttatni a város. Első fázisban teljesen szétverték a belső részt, szinte csak a falak maradtak meg. A megújuló kulturális központ része ez az épület, melynek felújítása európai uniós pénzekből történik. (A színház melletti művelődési központ is átalakult, már csak nyomaiban emlékeztet egykori önmagára.)

Kovács Jenő polgármester már többször is kifejtette, hogy bár önálló színtársulatnak továbbra sem látja létjogosultságát Nagykárolyban, annak nagyon örül, hogy a szatmárnémeti színház művészei ismét bérletes előadásokkal érkeznek a városba. Annak is örül, hangsúlyozta, hogy végre befejeződik a színház felújítása is. „Vannak olyan elemek, olyan részek, amelyek felújítását ma már másképp végeztetném el, azonban úgy gondolom, nem fogok ezek miatt keseregni. Összességében kell nézni az eredményt, ami nem más, mint hogy Nagykárolynak van egy színháza, egy felújított létesítménye. A nagykárolyi közönség igényelte ezt, mindig is bizonyította, hogy pártolja és támogatja a kulturális programokat. Remélem, sok örömük, örömünk telik majd a megújult épületben” — mondta Kovács.

Az ingatlan előtt új kerítést is kialakítanak, a munkát már elkezdték. Fontos ez is, jegyezte meg Kovács, hiszen mind a színház épületében, mind a mellette található művelődési központban értékes eszközök, felszerelések találhatóak, amiket meg kell óvniuk, hogy hosszú ideig használni tudják azokat.