Közvitára bocsátotta honlapján (https://bit.ly/3zf53Sv) az egészségügyi minisztérium a vakcinalottót is előkészítő sürgősségi rendelettervezetet, amely két különböző jutalommal is kecsegteti mindazokat, akik beoltatták magukat. A tervezet előír 350 ezer darab, egyenként 100 lej értékű ételjegyet, melyeket azok között osztanak ki, akik beoltatják magukat a Pfizer, a Moderna vagy az AstraZeneca oltásának mindkét dózisával, illetve immunizáltatják magukat a Johnson&Johnson egydózisú oltóanyagával, valamint magában foglalja a vakcinalottó megszervezését is. Ez utóbbit úgy kell elképzelni, mint egy tombolahúzást, és mindenki jelentkezhet majd, akinek teljes az oltottsága. A vakcinalottó első húzására a projekttervezet szerint októberben kerülhet sor.
Az idei évre az oltási lottó nyereményalapja 15 millió lej. A pénzt a pénzügyminisztérium költségvetéséből különítik el. Az oltási lottó megszervezését és a pénzjutalmak odaítélésének menetét az egészségügyi és pénzügyminisztérium közös rendeletének hatálybalépését követő 30 napon belül kiadott módszertanban részletezik.
Nem Románia lenne egyébként az első, ahol oltási lottót indítanak, hogy ezzel is az immunizálásra buzdítsák a lakosságot. Szlovákiában a hónap elején indult be az oltási lottó. A szerencsén alapuló pénzosztásra azok az állampolgárok regisztrálhatnak, akik állandó lakhellyel rendelkeznek Szlovákiában, és már teljesen beoltották őket a vírus ellen. A legmagasabb nyeremény Szlovákiában 100 ezer euró.
Bumbuluţ Krisztina