Az utóbbi években zajló tanügyi reformkísérletek során gyakran felvetődik a kérdés, mit kellene tanítani az iskolában, mire kellene felkészíteni a fiatalokat, hogy aztán ne csupán betanított munkásokként vagy szakbarbár mérnökökként éljék le az életüket, hanem alakuljon ki bennük egy széles körű látásmód, legyen egy bizonyos szintű általános műveltségük, és ami szintén nagyon fontos: legyen számukra érdemes közösségben gondolkodni, közösséghez tartozni, de maradjon meg számukra az egyéni út is. Örök vitatéma, hogy a mai fiatalnak az iskola gyakorlati vagy elméleti tudást kell-e adjon, esetleg annak keverékét. Mivel az oktatás is a politika árnyékába került, sokszor tapasztaljuk, hogy a tanügyi reformot szorgalmazók jobbra jeleznek és balra térnek, egyet mondanak és mást csinálnak. Már-már kezd közhellyé válni, hogy mennyire fontos a mai társadalomban — főként a kisebbségben élők számára — a csapatszellem, a csapatmunka, az összefogás. Sajnos sokan a csapatot összetévesztik a csoporttal. A csoport könnyen alakul és könnyen feloszlik, igazán nincs nagy jelentősége, nincs összefogó ereje. A csapat viszont azt jelenti, hogy közös célért, szoros együttműködésben, egymást támogatva nagyobb teljesítményt nyújtanak tagjai. A csapatban van valami összekötő erő, ami nem engedi könnyen szétszóródni a közösséget. Persze a jó csapatban sem elegendő az, hogy annak tagjai külön-külön járják a maguk egyéni útjait, annak a tudatában, hogy a ki ebben, ki abban erősebb elmélet szerint mindenki végzi a feladatát, hogy minden feladat megoldódjon.

Van-e esély arra, hogy olyan oktatási rendszer alakuljon ki — elkezdődne ez a családneveléssel, túljutva az iskolai oktatáson, majd folytatódna az egyetem utáni és munkahelyi képzéssel —, ami eredményeket tud felmutatni abban, hogy jól működő közösség tagjai tudják járni az egyéni útjaikat is? Jelenleg az látható, hogy hamis az önbizalom és az önbecsülés az emberekben, nem akarnak szembenézni a valósággal és felismerni a realitásokat. Nem volt még ember, aki hátrányos helyzetbe került azért, mert önképzése során ismereteket szerzett. Bosszantó viszont az, amikor kevés tudással rendelkező emberek gyakorolnak hatalmi szerepet, és nem hajlandóak a célirányos fejlődésre. Ezt legtöbbször jogosan, a többség által elfogadott, érvényben lévő jogszabályok alapján teszik. Azért lenne szükség olyan oktatási reformra és olyan oktatási-nevelési rendszer kidolgozására, hogy a többséget a gyakorlati és az elméleti tudással rendelkező emberek alkossák, és ne ők kerüljenek kiszolgáltatott helyzetbe.

Elek György