Nagy-Baló Csabával, a Sárospataki Református Kollégium szatmári származású igazgatójával irodájában beszélgettünk arról, hogyan lett a nagy múltú intézmény vezetője, és milyen eredményeket ért el az utóbbi két év során intézményvezetőként.

— Hogyan lett az intézmény igazgatója?

— Hódmezővásárhelyen, a Susáni Református Egyházközségben voltam istentiszteleten, s amikor kijöttem a templomból, a kijáratnál ott volt a Reformátusok Lapja, melyben meg volt hirdetve a Sárospataki Református Kollégium igazgatói állása. Akkor úgy gondoltam, hogy nem minden ember életében adatik meg egyáltalán az a lehetőség, hogy ezt megpályázhassa. Eldöntöttem, hogy megpályázom. Igyekeztem mindennek utánajárni, mint Lukács, amikor az evangéliumát megírta. Nem volt túl rózsás állapot az iskolában. A fenntartó a beérkezett négy pályázatot tanulmányozva úgy döntött, hogy rám bízza az intézmény vezetését. Megneveztem a két helyettesemet (addig nem voltak helyettesek) és az iskolalelkészt, akikkel leültünk és eldöntöttük, hogy a semmihez nem kívánjuk adni a nevünket. Azt is eldöntöttük, hogy mindenki mindenről elmondja a véleményét még akkor is, ha az nem egyezik másokéval. Amikor meghozunk egy döntést, megkérdezzük a tanári kar véleményét, és ha valakinek jobb ötlete van, változtatunk, de onnantól kezdve mindenkire nézve kötelező a határozat. A közös döntést csak közösen tudjuk megváltoztatni. Ez amiatt jó, mert senki nem jöhet semmilyen magyarázattal.

— Mik voltak a legfontosabb célok?

— A lényeg az volt, hogy a „csapat” ne a megye II-ben futballozzon, hanem a Bajnokok Ligájában, iskolai szintre levetítve Pannonhalmával egy kategóriában. Ez az ország egyik legrégibb oktatási intézménye, 1531-ben alapították, idén tartotta a 486. tanévnyitóját. Nem sok jót örököltünk, egy morálisan szétesett tantestület volt, tizenhárom embert azelőtt rúgtak ki, kiment öt osztály, ősztől a fenntartó csak két osztály indítását engedélyezte, és mínusz negyvenhatmillió forintnál állt a pénztár. Ebből a helyzetből kellett felállni. Az épület csúnyán le volt pukkadva. Kidolgoztunk egy koncepciót és egy tervet, ami szerint azt megvalósítjuk.

— Mi az, amit eddig sikerült megvalósítani?

— A Sárospataki Református Kollégium amellett, hogy oktat, nevel, hitre nevel és közszolgálatot is végez, joggal várja el a szülő és a gyerek, aki idejön, hogy olyan szolgáltatást nyújtsunk neki, amivel a mai világban boldogulni tud. Ez az iskola a 486 évéből legalább négyszáz évig tudta ezt produkálni, azért volt világszínvonalú. A sárospataki diák bárhol a világon meg tudta állni a helyét, mert ezt kapta itt. Ma sem adhatjuk alább. Ha megnézzük, hogy a mai világban mivel lehet boldogulni, azt lehet látni, hogy nyelvtudásra szükség van, de a műszaki értelmiségi pályán való elhelyezkedés lehetőségét is biztosítani kell, ebbe az orvostól a mezőgazdászig mindenkit beleértek. Van nekünk egy általános iskolai tanintézményünk, amely itt, a környéken a legjobb. Minden évfolyamon egy osztály volt, sima képzést nyújtott, mégis én már a pályázatomban azt javasoltam, hogy ott váltsunk szerkezetet. Azaz indítsunk két párhuzamos osztályt: az egyik legyen két tannyelvű (angol-magyar), a másik pedig egy emelt szintű matematika tagozatos. A két tannyelvű nyolc éven keresztül a nyelvi képzést kívánja megalapozni, a matematika tagozatossal pedig a reál tudományokat kívánjuk megalapozni. Nem hitt ebben senki. A fenntartó egy fél évig azzal nyaggatott engem, bizonyítsam be, hogy van elég gyerek Sárospatakon ehhez. Ugyanis van másik két általános iskola is: egy római katolikus és egy állami, ott eddig mindig két-két osztály indult elsőben, nálunk egy. Én akkor is azt mondtam, nem az a kérdés, hogy van-e elég gyerek Sárospatakon, a kérdés az, hogy mi tudunk-e olyan szintű oktatást kínálni, hogy minket válasszanak. Egyik szülő sem ellensége a saját gyerekének. Nálunk most van két párhuzamos osztály elsőben is és másodikban is, a másik két iskolában nincs. A gimnázium szerkezete hasonló. Minden évfolyamon van egy két tannyelvű osztály (ez ötéves képzés), van egy emelt szintű angol tagozatos osztály és van egy reál tagozat, melynek egyik fele kémia-biológia, a másik fele emelt szintű angol és emelt szintű informatika.

— Az iskola teljesen megújult. Hogyan jutottak finanszírozáshoz?

— Ahhoz, hogy az oktatás színvonalasan tudjon működni, olyanná kellett tenni az iskola infrastruktúráját is. Két évvel ezelőtt itt minden Frédi és Béni korszakát idézte. Az iskolának nagyon sok alapítványa van. Ezek nagy részét véndiákok működtetik, és van egy, amit maga az iskola. Az utóbbi számláján volt tizenhétmillió forint, amit az egyik véndiák adományozott. Ebből felújítottuk a földszinti termek felét bútorzattal, mindennel együtt. A másik felére nem jutott pénz. Elmentem egy sárospataki vállalkozóhoz, aki fél évvel azelőtt el kellett vigye a gyerekét az iskolából, mert olyan atrocitás érte. Azt gondoltam, nem is fog fogadni, végül azt mondta, van húsz perce rám. Késett tizenöt percet, kiderült, hogy nem erénye a pontosság, a beszélgetés három és fél órás lett, az eredménye pedig az, hogy felújította a földszinti rész másik felét a saját költségén.

Október közepén nagy alázattal jött be az irodámba egy úriember, aki mintha a magyar népmeséből szállt volna ki, óriási nagy ősz bajusza, ősz haja volt, és két méter magas volt. A beszélgetést úgy kezdte: „Hallom, öcsém, te vagy itt az új fiú. Mondd el nekem, hogy mit akarsz te itt csinálni. Van húsz perced”. Elmondtam, mi hiányzik, erre ő azt mondta, műszaki felszereltségben tud segíteni, írjuk össze, mire van szükség. A kezembe nyomta a névjegykártyáját, elköszönt és elment. Készítettünk egy tervet: ötven számítógép, tizenkét laptop, két szerver és ehhez hasonló dolgok. Az összköltség több mint nyolcmillió-négyszázezer forint volt. Az egyik igazgatóhelyettes azt mondta nagyon gúnyosan: álmodozni lehet. Egyik péntek délután elküldtem e-mailben a tervet, majd később kaptam a választ: adok nektek tízmillió forintot. Hétfőn a számlánkon volt a pénz. Egy idő után felhívott, hogy meglátogatna. Megmutattuk neki a laboratóriumi rendszert, amit modernizálni kellett. Elkészült a dokumentáció, az összeg 154 621 150,26 forint volt. Megnézte és azt mondta: ne aprózzuk el! Felkerekítette 160 millióra, így fel lehetett újítani a lépcsőházat is. Az elmúlt évben a tanévnyitót már a felújított iskolában kezdtük.

— Úgy tudom, ezzel nem ért véget az iskola modernizálása. Mi következik most?

— Magyarországon kötelező a napi testnevelési óra mindenkinek. Jelen pillanatban az iskolában száznegyven testnevelési órát tartanak, de nincs megfelelő tornaterem. Meglátogattunk egy másik véndiákot. Bemutatkoztunk, elmondtuk, hogy milyen problémákkal küzdünk. A véndiák 770 milliót utalt át, egy másik adott 170 milliót, egy harmadik 190 milliót, végül az összegyűlt 1 milliárd 248 millió forinttal kezdjük el a sportcsarnok építését. 964 férőhelyes, lelátóval, 6 öltözővel, 6 vizes blokkal, konditeremmel, orvosi szobával stb. Egy éven belül a terem működni fog.

— Az utóbbi időszakban több Szatmár megyei iskola tanárai és diákjai is meglátogatják Sárospatakot. Milyen céllal történnek ezek a látogatások?

— Nagyon sokan kíváncsiak arra, hogy mit nyújt a diákok számára ez az iskola. Itt nemcsak a körülményekre gondolok — bár azok is nagyon fontosak —, hanem a szellemiségre is. Sokan elcsodálkoznak azon, hogy mennyire vonzó is tud lenni a huszonegyedik században egy egyházi iskola. Mások viszont amiatt jönnek — de úgy gondolom, hogy ez a fentiek miatt történik —, hogy testvériskolai kapcsolatot hozzunk létre. Az ilyen kérésekre mi nyitottak vagyunk, ha látjuk annak a célját és az okát.

Elek György