Vidék

Ökológiai emlékverseny Börvelyben

2012.05.14 - 14:27

A szünidőre való tekintettel néhány hetes csúszással, csütörtökön tartották meg a Föld Napjára (április 22.) tervezett környezetvédelmi vetélkedőt a Börvelyi Általános Iskolában. A megmérettetés idén a Molnár Zoltán Emlékverseny nevet vette fel, hiszen a vetélkedő annak idején az iskola tavaly elhunyt igazgatójának, biológiatanárának kezdeményezésére jött létre.

A két kategóriában zajlott versenyen a házigazda intézmény mellett a mezőfényi, a kaplonyi, a csomaközi, a csanálosi és a szamoskrassói általános iskolák csapatai vetélkedtek. Az III-IV. osztályos diákok között négy csapat indult (Mezőfény, Csomaköz, Csanálos, Börvely), és mivel mindegyikük kitűnően szerepelt, megosztották az első helyet. Az V-VIII. osztályosoknál a következő sorrend alakult ki: 1. Szamoskrassó, 2. Börvely, 3. Mezőfény, 4. Csomaköz, 5. Csanálos, 6. Kaplony. A csapatok emléktárgyakat, okleveleket, valamint könyvjutalmakat kaptak, emellett minden csapattag emléklapban részesült. Az emléktárgyak festését és az emléklap csodálatos grafikáját egyaránt Erdei Máté, a börvelyi iskola VII. osztályos tanulója készítette. Az emlékverseny szervezésében részt vettek: Jakab Tünde, Dragoş Éva, Chiş Orsolya, Molnár Éva, Bartha Karola és Csáki Mária.