Belföld

Iohannis: A vadon élő állatok kínzása, megölése és a vadállat-kereskedelem mind elítélendő cselekedet

2021.03.03 - 14:12

'Románia különleges helyet foglal el Európában a biodiverzitás, az erdők és vadvilág tekintetében. Az ország csaknem 35 százalékát erdők borítják, és ez a természeti örökség felbecsülhetetlen ökológiai értékkel bír. Az erdők több ezer állat- és növényfajnak adnak otthont, melyeknek egy része Nyugat-Európában már kihalt. Erdeink és vadviláguk azonban sok esetben veszélyben van. Az elmúlt évtizedekben az emberi tevékenység nyomán az élőhelyek egy része eltűnt, a vadon élő állatok pedig az emberi települések közelében kénytelenek élelmet keresni maguknak. A vadon élő állatok kínzása, megölése és a vadállat-kereskedelem mind elítélendő cselekedet, amit habozás nélkül büntetni kell a hatályos törvények szerint' - írja üzenetében az államfő.

A fent említett cselekedetek ugyanakkor az embereket is kiteszik különféle vírusoknak, és hozzájárulnak a COVID-19-pandémiához hasonló járványok megjelenéséhez - szögezi le Iohannis.

Hangsúlyozza ugyanakkor, hogy az erdők védelmezik a biodiverzitást, és döntő fontossággal bírnak a klímaváltozás megállítására tett erőfeszítésekben.

Az erdők megőrzése nem elegendő, új erdőket kell ültetni, hogy a természet regenerálódhasson. 2020-ban a kormány erdősítési kampányt folytatott, melynek keretében 50 milliónál több facsemetét ültettek el országszerte - mutatott rá Iohannis.

Az államfő szerint az idén is folytatni kell ezt a kampányt, még nagyobb erőfeszítéssel, és felkérte a kormányt, hogy egy még ambiciózusabb projekttel álljon elő, és főként a degradált, homokos területekre koncentráljon.

A civil szféra képviselőinek különösen fontos szerepük van az illegális fakitermelés felszámolásában, az erdősítésre vonatkozó kezdeményezésekben és a vadvilág védelmében, mutatott még rá Iohannis, és felkérte a környezetvédelmi egyesületeket, hogy folytassák eddigi tevékenységüket, mellyel hozzájárulnak a hatóságoknak a természeti örökség megőrzésére tett erőfeszítéseihez.


AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Kihirdették a kvótákat, vadászható a barnamedve

2024-re és 2025-re 426 egyedre szóló megelőzési és 55 egyedre vonatkozó beavatkozási arányt hagy jóvá.
Belföld

Románia elítéli Irán Izrael elleni támadását

Románia határozottan elítéli Irán Izrael elleni támadását, és a konfliktus eszkalálódásának elkerülésére szólít fel a térségben - közölte vasárnap az X közösségimédia-platformon az államfő.
Külföld

Iohannis kerülendőnek tartja az egyoldalú és megosztó gesztusokat

A román hatóságok teljességgel nyitottak a román – magyar együttműködés elmélyítésére – nyilatkozta szerdán Budapesten a román államfő, Novák Katalin magyar államfővel való találkozóját követően.