Szatmárnémeti

Ó hazaszeretet, a szív képes így szeretni?

2018.03.15 - 17:04

Rendhagyó előadással ünnepeltek csütörtökön a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban, hiszen a szatmáriakhoz közelálló személy, Gonzeczky János tábori lelkész, a szabadságharc vértanújának utolsó napjait elevenítették fel a Csorján Árpád és Sárándi Annamária tanárok által felkészített diákszínjátszók.

Az előadásból kiderült, hogy Gonzeczky volt Haynau tábornok egyik „barátja”, legkedvesebb lelkésze, ennek ellenére nem kímélte meg életét. Haynau a kegyelmet úgy értelmezte, hogy a kötél általi halált golyó általira változtatta. Igencsak meghatóan, minden jelenlévőt megérintve nyerhettünk bepillantást abba, amikor Gonzeczkyt megkörnyékezte a forradalom, s egyik miséje során már nem volt hajlandó a császárért imádkozni, hanem inkább a szabadságról, békéről beszélt.

Ezután hamarosan elfogták a tábori lelkészt, s felségárulás vádjával bebörtönözték, majd Haynau halálra ítélte, még Hám János püspök kérésére sem volt hajlandó megkegyelmezni neki. Az ítélet kihirdetése után a hadnagy feltette a költői kérdést: „Ó hazaszeretet, a szív képes így szeretni?”, majd kimondta, hogy nem kegyelmezhet, hiszen a felkelők erősebbek náluknál, ezért el kell őket tiporni. A fogságban levő Gonzeczky vívódásait is megismerhettük, s a halálraítélt utolsó gondolataival ért véget a szívbe markoló előadás, mely a ma emberének is fontos útmutató lehet: „Veled együtt a forradalom is meghal, de hiszem és vallom, hogy van feltámadás.”