Bizonyára sokan ismerik Mark Twain gondolatait, aki azt kérdezi: „Miért gondoljuk, hogy az oroszlán tiszteletreméltóbb, mint a nyuszi?” Azért, mert az oroszlán erős, sok állat fél tőle, de nem tisztelik, mindent, amit tesznek, félelemből tesznek. Mark Twain kérdésére eddig a legésszerűbb válasznak ez tűnt: „Mert a nyuszi hülye lenne, ha harcolna, az oroszlán meg hülye lenne, ha menekülne”.

Trianon óta létező kisebbségi létünk során az oroszláni többséggel szemben nagyon sok nemzettársunk viselkedett nyusziként úgy, hogy eszébe sem jutott elgondolkodni: mi értelme van eltűrni bizonyos dolgokat? Mi értelme van gyereknek megmaradni és nem vállalni felelősséget semmiért, élvezve a kényelmes helyzetet: ha az oroszlánnal látszatbarátságban élünk, az megmondja, mi a dolgunk, nem bánt és meg is véd, ha kell, mert szüksége van a szolgalelkekre. Ezek a szolgalelkek kifelé azt mutatják, hogy harcolnak a szabadságért, követelik a jogaikat és már-már fájón veregetik a mellüket, hogy mi kisebbségben is egy nagy nemzethez tartozunk és kezünkben van sorsunk irányítása.

Arra a divatos elvre hivatkozva, hogy a nemzeti kultúra az egyetemes kultúra része, sokan a nemzeti értékeket, érzéseket és szokásokat a háttérbe szorították, hogy megfeleljenek az egyetemes elvárásoknak. Az európaiságra hivatkozva sokan azonosultak a nyusziszellemmel és idegen kultúrák napszámosai és kényszerfogyasztói lettek. Egy idő után az ilyen ember megpróbál menekülni: házasságból, munkahelyről, nemzeti közösségből és az országból. Egy idő után mindenhol idegennek érzi magát és minden emberben az ellenséget látja, de folyton keresi a tökéletest, akiről nincs elképzelése, csak azt tudja, hogy ne olyan legyen, mint a körülötte élők.

Ilyen körülmények között, ilyen hangulatban és feszültségben nőnek fel gyermekeink. Nem vagyunk számukra példaképek, nem ránk figyelnek, hanem a valóságshow-kra, a sztárokra és a celebekre, és örökös vágyaikkal megmaradnak nyusziként azok árnyékában.

 Elek György