Több mint negyven év pedagógusi, közösség- és kultúraszervezői tevékenység után nyugdíjba vonult Mészáros Lőrinc és felesége, Mészáros Julianna, akiket a bogdándi Petri Mór Általános Iskola diákjai és pedagógusai búcsúztattak csütörtökön.

Rendhagyó tanévzáró ünnepségre került sor csütörtökön a bogdándi kultúrotthonban. Ez alkalommal búcsúztatták a nyugdíjba vonuló Mészáros Lőrinc iskolaigazgatót és feleségét, Mészáros Julianna óvónőt. A kultúrotthon zsúfolásig megtelt, a bogdándiak mellett ott voltak a szilágyszéri, a korondi és a bábcai iskolák tanulói és pedagógusai is. Az évzáró ünnepséget Bojan Éva aligazgató moderálta, aki kiemelte: amikor egy pedagógus nyugdíjba vonul, a legnagyobb kérdés számára a hogyan tovább.

A bogdándi Petri Mór Általános Iskola tanulói osztályonként mutatták be évzáró műsorukat, az előadásokat a helyi értékek felmutatása jellemezte: népviseletbe öltözve néptáncokat, népdalokat és hagyományőrző jeleneteket mutattak be. Szász Piroska főtanfelügyelő-helyettes rövid köszöntőjében hangsúlyozta: „Mindannyiunk számára ünnep ez a rendkívüli tanévzáró. A bemutatott évzáró előadásból kiderült, hogy itt mindenki jó valamiben, de a néptáncban és a népdaléneklésben mindenki jó. Nem feltétlenül az a fontos, hogy egy gyerek első tanuló legyen, nem is az, hogy egyetemet végezzen, hanem az, hogy valamiben legyen jó. Amikor elhangzik valahol Bogdánd neve, mindenkinek a bogdándi néptánccsoport jut eszébe. A Mészáros házaspár most búcsúzik, de az elhullatott könnycseppek nem fájdalomból fakadnak, hanem a meghatottságtól, hiszen az a tény, hogy most megtelt a kultúrotthon, azt bizonyítja: a község lakói elismerik több évtizedes munkájukat. Mindenki nagyon jól tudja, hogy a Mészáros házaspár nem vonul ki végleg az iskolából és az óvodából, ha arra az utánuk következők igényt tartanak, ők mindenben segíteni fognak .” Kónya László volt főtanfelügyelő-helyettes az elmúlt negyven év tapasztalatait osztotta meg. Negyven éve teljesen más volt az iskola arculata, más volt a szellemi élet. A Mészáros házaspár legfőbb érdeme az volt, hogy vállalták azt, hogy példaképek legyenek. Példaképek voltak emberségben, magyarságban, hitéletben, valamint a tövisháti szokások és hagyományok éltetésében. Minden bizonnyal nyugdíjas éveiket is ebben a szellemben fogják eltölteni — összegzett a ma már szintén nyugdíjas éveit töltő volt kolléga.

Sipos Zsuzsanna óvónő harminchat éven át dolgozott együtt Mészáros Juliannával. Elmondta, hogy a településen eddig még senki nem töltött negyven évet az óvodában. Ötszáz gyerek került ki a keze alól, munkássága mély és kitörölhetetlen nyomot hagyott a település életében. Brunszvik Teréz szavaival búcsúztatta kolléganőjét: „Alapjában véve minden mű csekély, ha a végtelent nézzük; az számít, amit magunkból: szeretetünkből, jóindulatunkból beleviszünk”. Sipos Zsuzsanna elmondta, nehéz megválni a kollégától, de az a tény is elszomorítja, hogy ezentúl egyedül marad óvónőként, mivel az alacsony gyereklétszám miatt csak egy csoport fog működni a településen.

Kaszta András, a hadadi Wesselényi Általános Iskola igazgatója mint barát és pályatárs beszélt Mészáros Lőrincről.

„1950. május 16-án született Bogdándon. Az általános iskolát szülőfalujában végezte, majd 1969-ben érettségizett a szilágycsehi középiskolában. Az irodalom iránti elhivatottsága már gyerekkorában kialakult. Sokat olvasott, a líceumban pedig három évig az irodalmi kör szervezője volt. Érettségi után sikeresen felvételizett a marosvásárhelyi Pedagógiai Intézet román–magyar szakára, melyet 1972-ben fejezett be. Már a főiskolán kitűnt a színpad iránti érdeklődése, szerepeket vállalt és folytatta az irodalmi körök szervezését, vezetését. Tanári munkáját 1972. szeptember 1-jén kezdte román nyelv és irodalom katedrán és negyvenhárom évig megmaradt romántanárnak. Backamadarason (Maros megye) kezdte (1972–1974), majd Hadadnádasdon folytatta (1974–1999), Bogdándra 2000-ben került, innen vonult nyugdíjba. Román nyelv és irodalomból véglegesítő vizsgát tesz 1976-ban, 1982-ben II-es fokozatot, majd 1996-ban I-es tanári fokozatot szerzett. Negyvenhárom év alatt mindig magyar iskolákban tanított. Soha nem tévesztette össze a román nyelvet és ennek tanítását a hivatalos román politikával. A nyelv tanítását tartotta fő feladatának és nem a hozzácsapódó ideológiát. Tanárként nagy ambícióval vállalta fel a vidéki értelmiség feladatát a nemzettudat erősítésében és a megmaradás kérdésében, úgy a kommunizmus idején, mint a rendszerváltás utáni időszakban. Mindhárom település nagy tisztelettel emlékszik rá mint a felnőtt- és gyerekszínjátszó csoportok előadásainak szervezőjére. Számtalan szilágysági település adott helyet vendégszereplésüknek, de a Szatmári Északi Színház is gyakori vendég volt Bogdándon az ő meghívására. Feleségével már 1987-ben tagjai voltak az országos hírű Rozsmalint tánccsoportnak, számos bel- és külföldi turnén vettek részt. Tanulóival minden évben kirándulásokat szervezett — általa ismerte meg sok gyerek Erdély történelmét, földrajzát, építészetét, irodalmát, festészetét. 1989. szeptember 1-től nevezték ki a Hadadnádasdi Általános Iskola igazgatójának, mely tisztséget 1999 decemberéig tölti be, 2000. január 1-től ugyanis az RMPSZ és a megyei tanfelügyelőség javaslatára a bogdándi 10. osztályos iskola igazgatójának nevezték ki. Az ő javaslatára kapta a bogdándi iskola a Petri Mór Általános Iskola nevet 2008-ban. Igazgatói minőségben sikerült igazán maradandót alkotni mindkét iskolában: Hadadnádasdon az 1990-es években, külföldi forrásokból elkészül az iskola és óvoda ivóvízhálózata, tanszerekkel és bútorzattal látják el az iskolát, kiépülnek a belső illemhelyek, de új alapokra helyezik a pedagógusok oktatói-nevelői munkáját is. Jó szervezői képességére felfigyeltek a tanfelügyelőség magyar oktatással foglalkozó képviselői, így lett 2000. január 1-től szülőfaluja, Bogdánd iskolájának igazgatója. Bogdánd négy tanintézményében teljesen felújított épületek, megfelelő bútorzat, modern didaktikai eszközök, internettel felszerelt számítógépek biztosítják az oktatás anyagi feltételeit. Ezeket részben állami támogatással, részben pedig pályázati forrásokból sikerült finanszírozni, amelyben fő szerepe és feladata az igazgatónak volt. Politikával nem foglalkozik, de közéleti szerepvállalásával messze kiemelkedik és elismerésnek örvend körzetünk értelmiségi körében: 1994–1998 között a Bogdándi Református Egyházközség főgondnoka és a Nagykárolyi Református Egyházmegye világi képviselője. 1998-ban megalakítja a „Pro Senectute” nonprofit alapítványt, melynek tizenhét éve elnöke. Az alapítvány működteti az idősek otthonát, ahol naponta 15–20 idős ember — meleg ebéd mellett — szociális és egészségügyi ellátást kap. Az alapítvány tizenöt éve fedezi a mindenkori VII. osztály tíznapos nyári táborát Hargita megyében. Ugyancsak az alapítványon keresztül történik az iskolák és óvodák külföldi finanszírozása. 2000-től az országhatárokon kívül is elhíresült bogdándi Nemzetiségi Néptáncfesztivál fő szervezője és vezetője. A felnőttek tánccsoportja mellett megalakította a Kis Rozsmalint tánccsoportot, melybe évente új tanulókat vonnak be, és sok híres fesztiválon szerepelnek. Közéleti tevékenységének elismeréseként 2010-ben EMKE-díjat kapott, 2011-ben pedig a Szatmár Megyei Tanács „A falu mécsese” kitüntetéssel ismerte el munkáját” — ismertette Kaszta a nyugdíjba vonuló pályatárs gazdag szakmai múltját.

Mészáros Lőrinc arról beszélt, hogy ő folytatója az elődei által elkezdett munkának. Szembement a dolgokkal, de nem állt eléje azoknak. Mindig szem előtt tartotta Bolyai János gondolatait: „Az ember akkor ember, ha az összes vállalkozási lehetőségei közül a legnehezebbet választja mindig.” Igen, vállalni kell a közösségünkért való életet, de sohasem a közösségünkből való életet. Ez lenne mindennek a nagy titka. Erre mindenkinek lehetősége van ott, ahol él és dolgozik. A szülőföldet nem elhagyni kell, hanem javítani azon az életfeltételeket. Közösségi munkát nem lehet egyedül végezni, mindig szükség van arra a háttérre, amit a család ad. A pedagógusnak kötelessége az, hogy a gyereknek gyökeret és szárnyakat adjon. A bogdándi iskolában amiatt sikerült megtartani a helyi szokásokat és hagyományokat, mert az iskola mindig kinevelte a maga pedagógusait, a maga értelmiségi rétegét, ezek az emberek mind felelősséget éreztek ezért a közösségért. Versenyhelyzet alakult ki közöttük, hogy ki tud többet és jobbat tenni a közösségért. Ezt tette ő is, feleségével együtt — foglalta össze a tulajdonképpeni hitvallását Mészáros Lőrinc. A búcsúztató ünnepségen a férjről több szó esett, mint a feleségről, de többen megjegyezték, hogy a feleségszerep, bár nem mindig látványos, de gyakran áldozatos munka, hiszen igazán értékes munkát csak együtt, egymást kiegészítve lehet végezni.

Mészáros Lőrinc bízik abban, hogy Bogdándon lesz folytatás, lesz aki továbbvigye azt a zászlót, ami mindig a magasban volt, amit mindig sikerült fenntartani. Az ünnepi esemény fénypontja az volt, amikor színpadra lépett a Kis Rozsmalint néptáncegyüttes, velük együtt táncolt a Mészáros házaspár is.

Elek György