Nagykároly

Nyolcméteres árbócot tervez az ASTRA Nagykárolyba

2018.05.03 - 08:31

A Román Katona Emlékművének övezetébe helyeztetné ki a nagykárolyi tagozattal is rendelkező ASTRA egyesület a nyolcméteres árbócot. A román kultúra és irodalom érdekvédelmével foglalkozó országos egyesület nagykárolyi tagozatát Daniela Ciuta, Ilie Ciuta PNL-s tanácsos felesége vezeti.

Az egyesület már korábban is szerette volna elérni az árbóc kihelyezését, egy hónapokkal ezelőtti tanácsülésen is napirendre került, akkor a körforgalomba szerették volna kihelyeztetni azt. Most módosított formában került a nagykárolyi tanácsosok elé a beadvány, azonban az önkormányzat urbanisztikai osztálya képviselőinek szakvéleménye szerint nem indokolt ennek a 8 méteres árbócnak a kihelyezése, hiszen az emlékmű övezetében legalább hat zászlónak van hely biztosítva. Amennyiben a tervezett árbóchoz nem társul egy művészeti alkotás, akkor az urbanisztikai osztály munkatársainak véleménye szerint a már meglévőket lehet arra használni, hogy még jobban kiemeljék az emlékmű nemzeti eszményét, illetve nyomatékosítsák az itt megrendezendő történelmi események hangsúlyát.

A határozattervezet kapcsán Kovács Jenő megjegyezte, hogy szerinte az előterjesztéssel a fő cél a provokáció és a feszültség szítása a Nagykárolyban élő románok és magyarok között. „Nehogy azt gondolják, hogy magyar részről nem érkeznek javaslatok arra vonatkozóan, hogy milyen magyar történelmi vagy irodalmi személyek alakját szimbolizáló szobrokat kellene kiállíttatnunk. Úgy gondolom, veszélyes ilyen jellegű provokatív megnyilvánulásokat meglovagolni, szerintem ez nem vezet semmi jóra” — mondta.

Ioan Oneţ, a PSD tanácsosa konszenzust javasolt a kérdésben. Mint mondta, a következő gyűlésre egy olyan, a témához kapcsolódó határozattervezetet hozzanak a tanács elé, amely közös megegyezés mentén születik, ne pedig egy olyat, amelyet csak az asztalra dobnak, hisz tudják, hogy az sosem kap jóváhagyást.