Sport

Nyolc mezőnyjátékossal is ment a játék

2017.04.01 - 18:12

Fájdalmas vereséget szenvedett a Szatmárnémeti FC Olimpia labdarúgócsapata az éllovas Bukaresti Juventus együttestől, azonban a fővárosiak itt egyáltalán nem bizonyították, hogy élvonalba lenne a helyük.

Mostmár elvesztette a kapcsolatot a dobogós csapatokkal a Szatmárnémeti FC Olimpia, miután zsinórban harmadik vereségét szenvedte le a tavaszi idényben. Viszont szombaton több tényező is közrejátszott abban, hogy az éllovas Bukaresti Juventus begyűjtse mind a három pontot a szatmári találkozón. Daniel Opriţa edző jól használta ki, hogy az FC Olimpia többnyire tartalékosan tudott felállni Iuhas, Krausz, Ciul, Onicaş és Pană hiánya miatt. Így a védelmi sor igen ingatag volt, amely a végeredményben is megmutatkozott. Középen Villand és Rus harciasan játszott, viszont sepsiszentgyörgyi Robert George Dumitru játékvezető gondoskodott róla, hogy „óvarosságra” kényszerítse őket. Villand már a 10. percben besárgult, így a szatmári legény sokkal visszafogodtabban volt kénytelen játszani.

A mérkőzés első negyed órájában egyébként kóstolgatták egymást a csapatok. A 21. percben aztán a fővárosiak szereztek vezetést: Duruş mögé emelték a labdát, éppen Roşca elé, akinek arra is volt ideje, hogy lekezelje a labdát, kiszorított helyzetből pedig az üresbe vetődő Anca-Trip alatt a kapuba fordította a lasztit (0–1). Ez a találat felébresztette az Olimpia játékosait, akik egyre többet támadtak. Bura lövése célt tévesztett, Luduşan bombáját pedig a léc alól kanalazta ki Stoian.

A 43. percben sikerült egyenlíteni: Vasile Popot kaszálta el vendégek kapusa, azonban a brutális becsúszást Stoian egy sárga lapos figyelmeztetéssel úszta meg. A Juventus csak ennyi segítséget kaphatott ennél az eseménynél Dumitru részéről, ugyanis a szabálytalanság egyértelmű volt, a szentgyőrgyí sípos kénytelen volt 11-est ítélni. Pop lazán értékesítette a büntetőt (1–1) és úgy tűnt, hogy itt ér véget az első félidő.

Viszont a ráadás utolsó pillanatában Bura hibázott egy nagyott védekezésben, felszabadítás helyet ugyanis középre, a zavartalanul érkező Buhăescu elé gurította a labdát, az Olimpia egykori játékosa pedik kilőtte Anca-Trip kapuját (1–2).

Pop a szünetben nem is tért vissza a pályára, ugyanis Stioan brutális belépője után a szatmári játékos a jobb vállára esett, a fájdalmai pedig nem szüntek meg. Úgy tűnik, legalább egy hét kényszerpihenő vár rá is.

Fordulás után a Juventus teljesen feladta a játékot, csak kontrákkal próbálkozott. Heil fejese milliméterekkel tévesztett célt, Ursu szabadrágását pedig a sorfal mentette szögletre. Dumitru ismét a Juventus segítségére sietett, amikor Carabela Faur lábád szedte hátulról: a Juventus játékosa sárga lapos figyelmeztettéssel úszta meg az esetet. Egyre nyomasztóbb volt az Olimpia fölénye, a szentgyörgyi sípmester közbeavatkozására pedig egyre nagyobb szüksége volt az éllovasnak: előbb a Heillel szemben való szabálytlalankodásnál hunyt szemet a játékvezető, majd Villandnak osztotta ki a második sárgalapot azért, mert a pálya közepén állított meg egy bukaresti támadást. Utóbbi esetnél természetesen kiállította az Olimpia labdarúgóját. Nem adta fel a küzdelmet a szatmári csapat, Voicu pedig ismét munkát adott Stoiannak. Cazan kezezése sem ért büntetőt Dumitru szerint, viszont Rust kiállította a spori, őt is a második sárga lap után. Még is az Olimpia támadott, viszont egy eladott labdánál a Juventus megadta a kegyelemdöfést: három fővárosi játékos maradt egyedül Anca-Trippel, Zaharia rávezette a lasztit a kapusra, majd a lekészített labdát Chipirliu az üres kapuba gurította (1–3).

Attól függetlenül, hogy érdemtelenül vitték haza a pontokat a fővárosiak, ez a tényeken nem változtat: a Juventus újabb lépést tett az élvonal felé, míg az Olimpia egyelőre nem tud kilábalni a krízisből.

„Nagyon nehéz helyzetben vagyunk. A sérülések és eltiltások már soha nem érnek véget — mondta elkeseredve a mérkőzés után Bogdan Andone vezetőedző. — Ráadásul úgy érzem, hogy zavaró tényező vagyunk. Vélhetően a ciprusi felkészülésünk és a Brassóban mutatott teljesítményünk ráijesztett a »nagy« klubokra, akik »felkészülve« jönnek a meccsre. Nevetséges dolgok miatt kapnak a játékosaim lapokat, nem egyenlő mércével mérnek a bírók, és szemet hunynak azon események felett, amikor az ellenfél sportszerűtlenül viselkedik velünk szemben. Nem tagadom, hogy hibáztak a játékosaim a bukaestiek gólajinál, hiszen pontosan ilyen esetekre hívtam fel a figyelmet az elmúlt napok edzésein” — tette hozzá a szakvezető.

A szatmári csapat legközelebb április 9-én, vagyis jövő vasárnap az Ilfov megyei Clinceni venségei lesznek. Erre a mérkőzésre visszaté Pană, Ciul és Onicaş, de hiányozni fognak Iuhas, Krausz, Pop, Villand és Rus.

Liga 2, 27. forduló

Szatmárnémeti FC Olimpia – Bukaresti Juventus 1–3 (1–2).

Helyszín: Olimpia-Daniel Prodan Stadion; nézők: 1000; vezette: Robert George Dumitru (Sepsiszentgyörgy).

Gólszerzők: Vasile Pop (44. perc – 11-esből), illetve Roşca (21.), Buhăescu (45+2.), Chipirliu (90+1.).

Kiállítva: Villand (70. perc), Rus (88.) – mindketten az Olimpia játékosai.

Olimpia: Anca-Trip – Mureşan, Heil, Duruş, Bura, Pop (Ursu, 46. perc), Villand, Rus, Luduşan, Faur (Kanaloş, 75.), Roşu (Voicu, 36.). Vezetőedző: Bogdan Andone.

Juventus: Stoian – Beţa, Morariu, Wallace, Carabela, Bărbulescu, Băjenaru (Mihăescu, 73. perc), Zaharia, Chipirliu, Roşca (Cazan, 46.), Buhăescu (Călinţaru, 86.). Vezetőedző: Daniel Opriţa.

További eredmények

Foresta Suceava – Academica Clinceni 2–0

Chindia Târgovişte – Resicabányai Metalul 4–0

CS Baloteşti – Brassói FC 2–2

CSM Râmnicu Vâlcea – Dacia Unirea Brăila 0–3 (játék nélkül)

Tatrangi Unirea – CS Afumaţi 0–3 (játék nélkül)

Aradi UTA Bătrâna Doamnă – Nagyváradi Luceafărul 0–0

Hétfő

Dunărea Călăraşi – Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK (17 óra, Digi Sport, Dolce Sport)

Szabadnaposak

CS Mioveni

Temesvári ASU Politehnica

1

Juventus

24

19

3

2

52–11

60

2

Brassó

25

14

7

4

42–23

49

3

Sepsi OSK

23

14

5

4

41–22

47

4

UTA B. D.

24

14

4

6

43–25

46

5

Târgovişte

24

14

2

8

41–24

44

6

Mioveni

24

13

5

6

33–18

44

7

OLIMPIA

24

12

5

7

35–26

41

8

Brăila

24

10

4

10

27–29

34

9

Suceava

24

10

3

11

39–40

33

10

Luceafărul

25

9

4

12

29–27

31

11

Afumaţi

24

9

4

11

28–28

31

12

Călăraşi

23

8

7

8

30–32

31

13

Clinceni

24

8

3

13

34–51

27

14

ASU Poli

24

6

6

12

30–41

24

15

Baloteşti

24

6

6

12

30–43

24

16

Vâlcea

24

4

6

14

16–40

18

17

Metalul

24

4

1

19

22–56

13

18

Unirea

24

2

5

17

15–51

9

Szöveg és fotók: Pesek Attila