A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a Paris Saint–Germain hazai pályán, felejthető mérkőzésen 1–1-es döntetlent játszott a Valenciával, ezzel 3–2-es összesítéssel bejutott a negyeddöntőbe.
A franciáknál David Beckham ezúttal is a kispadot „erősítette”, csakúgy, mint Kevin Gamiero, így – az eltiltott Zlatan Ibrahimovic hiányában – egy csatárral rohamozott a PSG Ezequiel Lavezzi személyében. Az argentin szerepeltetése bevált, ugyanis a Lavezzi nyugtatta meg a kedélyeket a találkozó 68. percében, amikor találatával kiegyenlítette az állást. Negyedórával előtte ugyanis Jonas bombagóllal nyitott, ami azt jelentette, hogy a spanyolokat már csak egy gól választotta el a továbbjutástól. Azonban az egyenlítést követően Carlo Ancelotti vezetőedző legényei ráültek az eredményre, így ők kvalifikálták magukat a legjobb nyolc közé.
A szerdai játéknap másik találkozóján a 100. BEK/BL–mérkőzésén Juventus az idegenbeli 3–0-ás győzelem után hazai pályán is simán nyert a vérszegény Celtic ellen. Matri gólja után lényegében kilátástalan helyzetbe került a skót csapat, amely küzdött ugyan, de meg sem tudta szorítani a „zebrákat”. A Juve két győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé.
Labdarúgó Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó
Paris Saint–Germain – Valencia 1–1 (Lavezzi 68. perc, illetve Jonas 55.); továbbjutott a PSG, 3–2-es összesítéssel
Juventus – Celtic Glasgow 2–0 (Matri 24., Quagliarella 65.); tj.: a Juventus, kettős győzelemmel, 5–0-s összesítéssel.
Szöveg és fotó: Nemzeti Sport