Nyolc között a magyar lányok

2013.12.17 - 10:04

Bejutott a legjobb nyolc közé a magyar női kézilabda–válogatott a szerbiai világbajnokságon, miután a hétfői nyolcaddöntőben 28–21-re nyert az olimpiai és vb–bronzérmes spanyol csapat ellen.

Az első perceket leszámítva remekül védekezett a tavalyi Európa–bajnokságon harmadik magyar válogatott, és Herr Orsolya kapus parádés teljesítményének is köszönhetően fokozatosan húzott el sok hibával játszó ellenfelétől. A szünetben 17–12 volt az állás. A folytatásban rendezték soraikat a spanyolok, 11 percig nem kaptak gólt, ennek eredményeként 19–13-ról két gólra felzárkóztak. Aztán újra erőre kapott a magyar csapat, ismét irányította a játékot és végül megtörte a spanyolok ellenállását.

„Boldog vagyok, mert a végső győzelemre is esélyes csapatot győztünk le – mondta a mérkőzés után Hajdu János, a magyar együttes szövetségi kapitánya. – Fantasztikusan küzdöttek a lányok. A védekezéssel és a kapusteljesítménnyel nyertünk. Bevált, amit elterveztünk, az, hogy a hatodik meccsre kerülünk csúcsformába. Göröngyös volt eddig az út. Sok kritikát kaptunk, de bíztunk magunkban, ez eredményezte, hogy ezt a kitűnő spanyol válogatottat le tudtuk győzni.”

„Túl erős volt nekünk a magyar válogatott” – vélekedett Jorge Duenas, a spanyolok szövetségi kapitánya.

A magyarok – amikor kijutottak a vb-re – még nem végeztek a kilencedik helynél hátrébb. Ez a sorozat ezúttal sem szakad meg. És hogy meddig tart a magyar menetelése, az ma kiderül, hiszen a belgrádi negyeddöntőben a hollandokat legyőző brazil együttes vár a csapatára.

Nyolcaddöntő

Magyarország – Spanyolország 28–21 (17–12)

Brazília – Hollandia 29–23 (16–14).

A negyeddöntők párosítása

Magyarország – Brazília (18.30 óra, magyar Sport 1)

Lengyelország – Franciaország (18.30 óra, magyar Sport 2)

Szerbia – Norvégia (21.15 óra, magyar Sport 1)

Dánia – Németország (21.15 óra, magyar Sport 2).

Kép és szöveg: MTI