A megemlékezést nm. és ft. Schönberger Jenő püspök nyitotta meg a székesegyházban tartott szentmisét követően, rövid párhuzamot vonva a Szatmárnémetit 80 évvel ezelőtt ért, három napig tartó bombázás és az ukrajnai háború légi csapásai, illetve a civil áldozatok között,

Kereskényi Gábor polgármester a város modern kori történelmének legsötétebb napjaiként említette 1944 szeptember 16 – 17 és 19–ét. Mint dr. Dobos János teológia tanárt (aki a székesegyház melletti kanonoki ház pincéjében vészelte át a légicsapásokat) idézte:„ a Vörös Hadsereg több mint ezer nagyméretű rombolóbombát szórt a városra, romokban állt a Püspöki Palota, a Láncos-templom, a színház, 200 ház teljesen megsemmisült, de nem is volt olyan épület, amely ne károsodott volna, és nem volt olyan család, aki ne lett volna érintve a tragédiában. Több százan haltak és sérültek meg. A város csaknem megsemmisült a szovjet bombázások során.”
A színház épületének fala leomlott, a tetőzet lezuhant; a légitámadás első „áldozatai” közé tartozott a Láncos-templom is: déli oldalát érte találat s egyes korabeli feljegyzések szerint 4 méter hosszú és 2 méter széles részt szakított ki a falból, melynek a törmeléke a hajóba zuhant, az Úrasztala tönkrement a szószékkel és a templomhajó középső részével együtt, a tetőzet pedig teljesen megsemmisült, egy tetőcserép sem maradt épen. Találat érte a Szatmárnémeti Református Leánynevelő Intézetet, a tornacsarnokot és az esperesi hivatalt is; a Kazinczy utca sarkán (a mai Astoria vendéglővel szemben) álló Kereskedelmi és Ipari Bank épületét, a Kálvária templom festett ólomüveg ablakai színes szilánkhegyekké váltak
„Szatmárnémeti romjai porban, füstben, lángokban meredtek az ég felé — voltak olyan utcák is, amelyeket mindhárom napon bombáztak (például a Széchenyi, az Erzsébet királynő, a Hunyadi, a Kert, a Kisfaludy, a Pázsit, a Teleki utcát, a Wesselényi utcát) , a gettó területén olyan alapos pusztítást végeztek a bombák, hogy alig maradt ép épület, a városban kétszáz ház lett a földdel lett egyenlő, de talán nem is volt olyan épület, amelyben ne okozott volna károkat a bombázás. A lakosság fele hajléktalanná vált, az emberek pánikszerűen menekültek és sokukat épp menekülés közben taroltak le a repülőgépek géppuskatüzei. A halottakat a Zsadányi úti általános iskolába vitték és amikor egy szekérnyi holttest összegyűlt szállították a temetőbe, többségüket csak a temetési szertartást végző pap és a sírásó jelenlétében földelték el a Gőzfűrész-telepen, a Hősök Temetőjében. Voltak koporsók, amelyeken csak ennyi szerepelt: „ismeretlen férfi” vagy „ismeretlen nő”, mert nem volt senki, aki azonosíthatta volna őket.
Az életben és itthon maradtak nagy erőfeszítések árán eltakarították a törmelékhegyeket, ebben a munkában a visszavonuló katonaság is segített, de az ő ellátásuk is a város lakosságát terhelte. Pár héttel később, október 23—24-én a visszavonuló csapatok elhagyták a környéket, csupán a német utászok maradtak, hogy betetőzzék az előző hetek pusztításait: felaknásították az utakat (pl. Batizi és Udvari út), felrobbantották a vasúti síneket, a hidakat, a közutakat, az ipari létesítményeket, a villanytelepet, a malmokat, a vízművet, a vasútállomásokat, aztán menekültek nyugat felé — az október végén érkező, „felszabadító” Vörös Hadsereg katonáinak szabadrablást engedélyeztek, s ők éltek is az alkalommal, az élelmiszer és még megmaradt állatállomány mellett órákat, szekereket, lovakat és rengeteg ruhaneműt raboltak a már amúgy is sokat szenvedett lakosságtól.”

A Püspöki Palota óvóhelyén 22-en kerestek menedéket a bombázások elől, közülük azonban csak egy, Tircsi István kispap maradt életben – három bombatalálat következtében az épület  több mint harmada bedőlt, és vele az óvóhely is megsemmisült. 
Az áldozatok neveinek felolvasása közben az emléktáblánál elhelyezték az emlékezés mécseseit, majd Krakocky-Heidenhoffer Johanna, a Hám János Római Katolikus Teológiai Iskolaközpont IX. B osztályos diákja Szikovár Gyula: A püspöki kertben című, 1945 áprilisában írt versével emlékezett meg a tragikus eseményekről.. 

A vers elhangzása után a verset őrző család ünnepélyesen átadta az eredeti kéziratot Schönberger Jenő püspöknek, aki biztosította őket arról, hogy a költemény méltó helyre kerül a püspöki levéltárban, ahol gondosan megőrzik az utókor számára. 

Ezt követően három kortárs visszaemlékezés segítségével idézték fel a tragikus nap eseményeit. Szabó M. Rita nővér elevenítette fel Körtvélyesi M. Szimplicia nővér emlékeit, míg Kováts Álmos kispap Tircsi István kispap, a bombázás egyetlen túlélőjének szavait tolmácsolta. Seffer Dániel székesegyházi plébános pedig Dr. Czumbel Lajos akkori székesegyházi plébános visszaemlékezését osztotta meg, amely nem csupán a bombázás szörnyűségeit, hanem a háború Szatmárnémeti végnapjainak borzalmait is megelevenítette a hallgatóság számára.

A főhajtás koszorúzással és imával zárult.

">SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON!