Három arany–, két ezüst– és három bronzérem, illetve a csapat második helyezése a Szatmárnémeti Unio SK cselgáncsozóinak mérlege a tizennyolcadik alkalommal rendezett hazai nemzetközi tornán.
Az Unio Kupa ezúttal is több mint 350 sportolót gyűjtött össze, ezúttal hazánkból, Magyarországról és Lengyelországból összesen 26 egyesület nevezte cselgáncsozóit. „Nagyon erős volt a mezőny, meg merem kockáztatni, hogy az eddigiek közül az egyik legkiegyensúlyozottabb verseny volt” – értékelt Terely Mihály edző, a kollégáival, Ramona Igna–Pallal és Czerlau Doinával együtt készítették fel a szatmáriakat a tornára. „Idén is sok tehetséges kezdő tűnt ki a mezőnyből. A 9 éveseknek ez a legnagyobb versenyük” – tette hozzá a szakvezető.
Gheorghe Istrăuan klubelnök a támogatók segítségét köszönte meg, kiemelve a helyi polgármesteri hivatalt, a Szatmár Megyei Tanácsot, a Kovács, a Domuţa, a Şereş és Czerlau családok segítségét, a szatmárnémeti Sportlíceum igazgatóját, Ionel Păcurariut, az Unio Szakszervezetet és a gyár vezetőségét, a szatmárnémeti Művészeti Iskolát, illetve a dési Pro Nutrition és a nagykárolyi Rubin King támogatását. Ugyanakkor hozzátette, a szervezésben segítséget nyújtott a Szatmár Megyei Sport– és Ifjúsági Igazgatóság, illetve a Megyei Cselgáncs Egyesület és annak elnöke, Lucian Şereş.
18. Unio Kupa
A szatmári érmesek eredményei
Aranyérem
Luca Felber (9 éven aluliak, 42 kg
Czerlau Jeniffer (U11, –46 kg)
Sergiu Oprea (U13, –34 kg)
Ezüstérem
Takács Atlanta (U13, +52 kg)
Katona Martin (U13, +55 kg)
Bronzérem
Dominic Stan (U13, 44 kg)
Raul Oprea (U13, –34 kg)
Kincses Tamás (U13, 55 kg).