Nagykároly

Nyílt Nappal zárult a programsorozat

2014.04.12 - 09:45

Előadásokon és kiránduláson vettek részt a nagykárolyi Elméleti Líceum diákjai az Iskola másként programjainak keretében. A hét Nyílt Nappal zárult, melynek során a jövő középiskolásainak mutatták be, mire számíthatnak, ha az Elméletit választják.

 

Az Iskola másként hét keretében különféle érdekes, szórakoztató és tanulságos programokat szerveztek a nagykárolyi Elméleti Líceum diákjai számára. Tulajdonképpen csapatmunkáról volt szó: az intézmény pedagógusai és tanulói együtt vettek részt a rendezvényeken.

Menţiu Gabriella földrajztanárnő elmondta, igyekeztek úgy alakítani a programokat, hogy a diákok a szervezésnek is aktív részesei legyenek. A hét első felében előadások zajlottak az itthon maradtak számára, míg egy negyven diákból és négy tanárból álló csoport ellátogatott Bukarestbe. A Román Parlament épületének megtekintésén kívül ellátogatták a Geológiai Múzeumba is. Két kirándulást is beiktattak útközben: megálltak Sinaian, illetve Brassó Pojánán, és megnézték Károly herceg romániai birtokát is.

Szerdán egészségnapot tartottak az iskolában, valamint kiállítást szerveztek, melynek témája a dohányzás, a drogfogyasztás és az alkohol káros hatásainak bemutatása volt. Ezenkívül vérnyomásmérés és vércukorszint-mérés is zajlott az iskolában. Csütörtökön a diáktanács szervezett programot, melynek során két szakma képviselőjét látták vendégül: Hágó Attila Nándort, a Városi Múzeum vezetőjét és Kern Ioant, aki fogorvosként dolgozik Nagykárolyban. Mindkét meghívott érdekes előadással készült, melynek végén a diákok kérdéseiket is feltehették nekik.

A napokban  Kiss Ildi, a tanintézmény kémiatanárnője Kolozsvárra és Debrecenbe kísérte el a elméletis diákok csoportjait, akik az ottani egyetemek kémia és mérnöki fakultásaival ismerkedtek mint esetleges továbbtanulási célpontokkal.

Pénteken: Nyílt Nap

Az Iskola másként Nyílt nappal zárult pénteken. A rendezvény színes műsorral indult, melynek keretében az iskola mazsorettjei is szerepeltek. 9 és 12 óra között a nagykárolyi és a környező községek iskoláinak nyolcadikosait látták vendégül, akik az Elméleti Líceum mindennapjaiba nyertek betekintést. Az iskola folyosóin különböző műhelyeket alakítottak ki, de érdekes bemutatók zajlottak a laborokban is. Paul Sarvadi — a SPOT kiötlője — standot állíitott fel ebből az alkalomból, ahol a diákok uzsonnával és teával várták a vendégeket.

A Nyílt Nap a diáktanács által szervezett gálaműsorral ért véget.

Tőtős Tímea