Szatmárnémeti

Nyílt napot tartottak a Vasile Lucaciu iskolában

2017.03.03 - 19:00

Csütörtökön 10 órától a szatmárnémeti Vasile Lucaciu Általános Iskolában is nyílt napot tartottak az előkészítő osztályba készülő óvodások számára. Az iskolában Orosz Zita, az ősztől előkészítőt kezdő diákok leendő tanítónője fogadta a gyermekeket és azok szüleit. A nyílt nap alkalmával számos érdeklődő szülő és gyermek érkezett az iskolába, sőt, a 6-os számú napközi 12 nagycsoportos gyermeke is ellátogatott az eseményre, Kalmár Mária óvónő kísértével.

Az óvodások az iskolásokkal közösen márciusi üdvözlőlapot készítettek, ismerkedtek, énekeltek. Az ovisok meglátogattak más osztályokat is, bejárták az iskolát, megtekintették a tornatermet és az iskola udvarán közösen gyermekjátékokat játszottak.

A nyílt nap ideje alatt Orosz Zita tanítónő elbeszélgetett a szülőkkel és a diákokkal, bemutatta az ősszel induló osztály számára kidolgozott programtervet. Elmondta, hogy előkészítő osztályban a diákok heti öt magyar nyelv és kommunikáció órán, heti három román órán, heti négy matematika és természetismeret órán vesznek részt. Ugyanakkor két-két személyiségfejlesztés, rajz és kézimunka, ének és mozgás, valamint tornaórájuk is lesz. Továbbá heti egy angol-, vallás- és informatikaórát is tartanak majd az előkészítősöknek, ami heti 23 tanórát jelent majd számukra.

A tanítónő még beszámolt az diákok különböző tantárgyversenyeken és sporttevékenységeken elért eredményeiről is. A diákok mindannyian jól érezték magukat és többen is jelezték, hogy ősztől a Vasile Lucaciu Általános Iskolában szeretnék megkezdeni tanulmányaikat. Az előkészítő osztályba való beiratkozást március 16-ig, az iskola titkárságán lehet megejteni.