Nagy volt az érdeklődés a Kölcsey Ferenc Főgimnázium pénteki nyílt napja iránt. A tanintézmény ősztől is hat kilencedik osztályt indít.
Pénteken 12 órától szervezték meg a nyílt napot a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban a nyolcadikos diákok számára. A főgimnázium második emeleti dísztermében Pataki Enikő igazgatónő bemutatta az iskolát, majd különböző standoknál részletes ismertetőt kaphattak a diákok az iskolában zajló tevékenységekről, illetve az intézmény szakok szerinti kínálatáról.
Pataki Enikő iskolaigazgató az intézmény történetének ismertetésével kezdte a bemutatót, beszélt az iskola alapításáról, az évek során többször is megtörtént épületcseréről és arról, hogy minden esetben meg tudott újulni az iskola, a legmélyebb és legkilátástalanabb helyzetekből is fel tudott állni és újra erőssé tudott válni.
Ami a jelenlegi tanévet illeti, összesen 1101 diák tanul az iskolában, szám szerint 50 óvodás, 173 elemi osztályos, 119 általános iskolás, 631 középiskolás és 128 posztlíceumban tanuló diák. A tanári kar pedig 62 aktívan dolgozó pedagógusból áll, akik a legnagyobb odaadással és lelkiismerettel, ám néha valóban nagy szigorral adják át tudásukat a diákok számára.
Ezt követően egy, a diákok által összeállított kisfilm a diákéletet mutatta be, majd szó esett a különböző iskolai rendezvényekről is, amelyekből a Kölcseyben valóban nincs hiány, így a gólyabál, a különböző KÖFEDISZ-rendezvények, a Kölcsey Napok, a Picuravató, a farsangi bál és az Óriásnap is a legnépszerűbb események közé tartozik.
Az igazgatónő elmondta azt is, hogy minden évfolyamon hat középiskolai osztály van az iskolában, úgymint az intenzív informatika, az informatika és idegen nyelv, két természettudományok osztály, egy két tannyelvű osztály német és angol profillal, illetve egy társadalomtudományok osztály.
Ami az iskola erősségeit illeti, az igazgatónő kiemelte, hogy a főgimnázium diákjai az idegennyelv-oktatás és az informatika terén is kiemelkedő eredményeket értek el az idei tanévben is, úgy országos, mint nemzetközi tantárgyversenyeken.
Végül pedig az intézmény gazdag ösztöndíjprogramjáról is szó esett, amely révén idén is nagyon sok diákot jutalmaztak.
A díszteremben zajló bemutatkozó előadás után különböző osztálytermekben angol, fizika-, kémia-, informatika-, illetve matematikabemutatókat tartottak a diákok számára. Eközben a KÖFEDISZ-kuckóban a diákszervezet tagjai üdítővel várták a látogatóba érkezett nyolcadikosokat, illetve az iskola udvarán szerveztek ismerkedős programokat, ahol a líceumba készülő diákok összebarátkozhattak a diákszervezet képviselőivel, akiktől további információkat tudhattak meg az iskola mindennapjairól.
Bajnai Botond