Nagykároly

Nyílt nap a 3-as általánosban

2017.02.24 - 15:15

Csütörtökön egész napos programsorozattal, foglalkozásokkal és kulturális műsorral várták a nagykárolyi 3-as Számú Általános Iskola alsó tagozatos pedagógusai mindazon szülőket, akik gyermekeiket ennek a tanintézménynek az előkészítő osztályaiba szánják.

A programok az iskola tornatermében bemutatott kulturális műsorral kezdődtek. A fellépők sorában a tanintézmény román és magyar tagozatos alsósai mutatták be — talán kissé még túl hosszan is — azt a műsorszámot, amivel az alkalomra készültek. A meghívásra érkezett nagycsoportos óvodások megilletődötten figyelték a nagyobbakat, majd a vendégeket a jelenlegi negyedikesek az ősztől már az előkészítősök számára előkészített osztályterembe invitálták.

A nagykárolyi tanintézmény beiskolázási tervének értelmében ősztől két magyar tannyelvű előkészítő osztályt indítanak. Az egyik osztály tanítónője Korcsmáros Gabriella lesz majd. A pedagógus nagyszerű eredményekkel rendelkezik, diákjai amellett, hogy rendre szép eredményekkel térnek haza a különböző megyei és országos versenyekről, kitűnő osztályközösséget is alkotnak. Minderről a nyílt nap révén a szülők is meggyőződhettek.

A másik előkészítő osztály pedagógusának kilétét egyelőre homály fedi, annyit azonban elmondott Dragos Renáta, az iskola aligazgatónője, hogy egy olyan tanítónővel fognak együtt dolgozni, aki méltó társa lesz az iskolában már több éve dolgozó pedagógusoknak.

A nagykárolyi 3-as általánosban is hétfőtől kezdődik meg a beiratkozás. A nagy múltú tanintézmény pedagógusközösségének tagjai bíznak benne, hogy a szülők megtisztelik őket bizalmukkal, és idén is rájuk bízzák gyermekeik oktatását.