Először nyert Cristian Popa edzővel a kispadon a Tasnádi Unirea labdarúgócsapata. Nem kellett sokat várni erre a sikerre.
Először nyert ebben az évben a Tasnádi Unirea labdarúgócsapata, amely papírforma szerint behúzta a Dési Unirea elleni bajnokit. A találkozót március 3-án, a tavaszi nyitányon kellett volna rendezzék, viszont az időjárási viszonyok miatt halasztották a forduló összes meccsét, ezt szerdán pótolták.
Cristian Popa edzőnek ez volt a második tétmérkőzése a tasnádiak kispadján, és ennél fogva az első győzelme is. A csapata jól játszott és az első pillanattól kezébe vette az irányítást. Bogdan Faur, Gabriel Vădan, Raul Stanciu șs Adrian Ciul az első fél órában hatalmas helyzeteket hagytak ki, a hazaiak alig jutottak el Sebastian Moroz kapujáig. Így megérdemelten jött a tasnádiak vezető találata még a szünet előtt: Stanciu szögletére Flavius Vădan emelkedett a védők fölé és fejelte a labdát a kapuba (0–1).
A fordulás után határozottabban kezdtek a désiek, veszélyes helyzetig is eljutottak, viszont a lövések célt tévesztettek, vagy Moroz védett. Ráadásul Cristi Popa kényszercserét is végre kellett hajtson, miután Laur Nemeș megsérült még a félidő elején. A helyére felálló Székely Krisztián is remekül végezte a dolgát, a 72. percben pedig remekül szolgálta ki egy kontra végén csapattársát: a fiatal középpályás bal oldalon futott fel, majd a kimozduló kapus mellett keresztbe passzolt Ciulnak, aki védője mellől a hálóba vágta a labdát (0–2).
Ezután átadta a kezdeményezést az ellenfélnek a tasnádi csapat, és a védekezésre összpontosítottak. Jól végezték a dolgukat a fiúk, így megszerezték első idei pontjaikat.
„Nehéz meccs volt, de megérdemelten nyertünk. Taktikailag jobban álltunk a pályán, és ha jobban koncentráltunk volna az ellenfél kapuja előtt, akkor már az első félidőben eldönthettük volna a mérkőzést, és sokkal könnyebb dolgunk lett volna a második félidőben” — mondta a Tasnádi Unirea szakvezetője, akinek legénysége szerdán Kolozsváron, a 19. fordulóból elhalasztott Universitatea elleni bajnokit pótolja.
Liga 3, 5. csoport, 16. forduló
Dési Unirea – Tasnádi Unirea 0–2 (Vădan 44. perc, Ciul 72. perc).
Tasnád: Moroz – Palinceac, Vădan, Bălău, Parnău, Cubaș, Stanciu, Ciul (Ștef, 70. perc), Nemeș (Székely, 47.), Cădar (R. Silaghi, 80.), Faur (Nagy, 90.). Edző: Cristian Popa, Ovidiu Suciu.
Kudzsiri Metalurgistul – Feleki FC 1–1
Lénárdfalvi ACS – Radnóti SK 5–1
Alsógáldi Industria – Vidombáki Viitorul 3–0 (játék nélkül)
Szászrégeni Avântul – Kolozsvári Sănătatea 2–0
Szászmedgyesi Gaz Metan II – Gyulafehérvári Unirea 1–1
Április 10-én: Kolozsvári CFR II – Kolozsvári Universitatea.
A Magyarigeni Performanța szabadnapos volt.
1
Universitatea
15
12
2
1
39–8
38
2
Magyarigen
16
11
4
1
37–15
37
3
Lénárdfalva
17
11
2
4
40–18
35
4
Alsógáld
17
10
4
3
33–18
34
5
Kudzsir
17
8
6
3
29–18
30
6
Gyulafehérvár
17
7
5
5
25–14
26
7
Szászrégen
17
8
2
7
23–23
26
8
CFR II
16
6
5
5
27–19
23
9
Sănătatea
17
5
8
4
22–18
23
10
TASNÁD
16
6
3
7
21–26
21
11
Gaz Metan II
17
4
4
9
19–33
16
12
Radnót
17
2
6
9
26–39
12
13
Felek
17
2
6
9
15–34
12
14
Dés
17
3
1
13
15–35
10
15
Vidombák
17
1
0
16
15–68
3*
* Visszalépett a bajnokságból.
Pesek Attila