A gasztronómia, a közösségépítés és a szórakozás lesz az idei RMDSZ Nyárzáró Bográcsozós összejövetelének középpontjában — az eseményre kilátogatókat a szabad tűzön készült finomságok mellett kulturális programok is várják a Károlyi–kastély kertjében, a lovarda mellett kialakított területen.
A korábbi évekhez hasonlóan most is finomabbnál-finomabb fogások készülnek majd — idén nem kevesebb mint 17 csapat méri össze fakanálforgató tudományát — , amelyeket a szakértő zsűri tagjai mellett a helyszínre kilátogatók is megkóstolhatnak.
A kastélykertben felállított színpadon délután két órától kezdődnek a kulturális programok.
Először Szűcs József zenetanár tanítványai, Csenteri Maya, Jakab Kristóf és Szűcs Liza állnak színpadra, majd őket várhatóan 15:30 – 16:00 óra környékén a nagykárolyi Party Band együttese váltja. Ők is élőzenével teszik még hangulatosabbá az eseményt.
A nagykárolyi RMDSZ szeretettel hívja és várja az érdeklődőket erre az igazi közösségi rendezvényre, s arra kérnek mindenkit: aki teheti, látogasson ki a kastélykertbe, töltsenek el közösen egy kellemesnek ígérkező szeptemberi délutánt.
Hírszerkesztő
(Nyitókép: archív)