A nagykárolyi Stella Maris Integrációs Központban július végéig tartó nyári táborokban hetente nagyjából 15 gyermek vesz részt; a hasznos időtöltés mellett itt az ellátásuk is biztosított.

Július végéig tart a nagykárolyi Stella Maris Integrációs Központban az a nyári táborozás, amelyet hagyományosan minden évben megszerveznek a központ vonzáskörzetében élő, nehéz szociális helyzetű családokból érkező gyermekek számára.

Nagyjából 15 gyermek vesz részt heti rendszerességgel a különböző foglalkozásokon. Ők hetente váltják egymást, ezáltal biztosítva, hogy minél több gyermek lehetőséget kapjon a táborozásra.

Másabb ez így, mint a tanév közbeni foglalkozások, hiszen több a játék, az udvarra kihelyezett felfújható medencékben strandolási lehetőségük is van a kicsiknek. Hét közben 10–15 óra között zajlanak a foglalkozások, amelyekbe a kézműveskedés, a rendszeres étkezés és a viselkedési normák ismertetése is beletartozik. A gyerekek besegítenek a központ rendbetételébe éppúgy, mint a konyhai feladatok ellátásába.

A július végéig tartó program utolsó hetében azokat az egykori diákokat is vendégül látják a központban, akik az elmúlt tíz évben itt tanultak, és életpályájukkal, pozitív példájukkal meg tudják mutatni, hogy helytállnak a mindennapok nehézségeivel szemben.

Dacára azonban a derűs pillanatoknak a jövőt tekintve nem sok pozitív változásra számítanak a központ munkatársai. Hompoth Máriát, a központ egykori vezetőjét kérdeztük arról, hogyan zajlik az élet a mindennapokban, milyen létszámú osztályokra számítanak az ősszel induló tanévtől.

„A nyári táborunkat arra is szeretnénk használni, hogy az óvodáskorba érő és iskolaköteles gyermekeknek is megmutassuk a központot, és beszéljünk nekik, illetve szüleiknek arról, miért is fontos, hogy ne maradjanak ki az iskolából. Sajnos azt tapasztalom, hogy az egyre csökkenő iskolai gyermeklétszám miatt, a gyerekekért folytatott harc okán szinte elporlanak az elmúlt tíz évben elért eredményeink. Néhány évvel ezelőtt ismét elkezdődött az a tendencia, hogy kimaradnak a gyerekek az óvodából és iskolából. A táborunk utolsó napjaiban a beszoktatással foglalkozunk majd, de így is elkeserítőek a mutatóink: elsőseink nem lesznek (hárman vannak beiratkozva, de egyikük sem jár), s hiába van 60 iskolaköteles korú gyermek a mellettünk lévő „dögtéren”, jó, ha 12 jár majd iskolába közülük. A nyolcadik osztály után 15 diákunknak kellett volna jelentkeznie középiskolába, de csak hárman tették ezt meg. Ez egy riasztó, aggasztó tendencia, hiszen azok, akik nem iskolába járnak, az utcán kötnek ki. Ez nekik sem jó és a társadalomnak sem. Az elmúlt héten egy különösen nehéz csoporttal dolgoztak a pedagógusaink: olyan gyerekekkel, akiknek a viselkedési normája messze elmarad az elvárttól. Gondoljunk csak bele, hogy ha nem tudjuk beilleszteni a társadalomba ezeket a gyermekeket, mi vár majd ránk! Feleslegesen ámítjuk s győzködjük magunkat arról, hogy minden a legnagyobb rendben, papíron a gyerekek iskolában, óvodában vannak, ha a valós helyzet igencsak eltér ettől. Nemcsak amiatt vagyok elkeseredett, mert tízévi munkánk eredményei kezdenek eltűnni, hanem azért is, mert ha ezek a gyermekek az utcán nőnek fel, az a nagykárolyiak számára sem tartogat semmi jót. Együttes fellépésre lenne szükség, s talán akkor gátat lehetne szabni ennek a jelenségnek” — mondta Hompoth Mária.