Külföld

November 14-re tervezik a francia, a magyar és a román jelölt meghallgatását

2019.11.08 - 14:35

November 14-én hallgatják meg az új francia, magyar és román biztosjelöltet az Európai Parlamentben (EP), amennyiben sikerrel veszik az első akadályt, és a jogi szakbizottság két nappal korábban nem állapít meg esetükben összeférhetetlenségeket - közölte pénteken a képviselőtestület szóvivője.

 

Jaume Duch arról számolt be a Twitteren, hogy az EP jogi bizottsága, amely a budapesti és a bukaresti kormány első jelöltjét is elutasította, kedden délelőtt ül össze, hogy megvizsgálja a három új megnevezett, a francia Thierry Breton, a magyar Várhelyi Olivér és a román Adina Valean pénzügyi érdekeltségeit, illetve esetleges összeférhetetlenségeit.

Ha mindhárman szabad utat kapnak, s ez a legtöbbek szerint valószínű, akkor ezután következnek csütörtökön a meghallgatások a nekik szánt portfóliókkal foglalkozó EP-szakbizottságokban - ezen bukott el az első francia biztosjelölt -, itt bizonyítaniuk kell rátermettségüket és szakmai felkészültségüket.

A jelöltek alkalmasságát háromórás kérdezz-felelek során próbálják felmérni. Az érintettek 15 perces bevezetőit követi 25 kérdés a képviselők részéről.

Az első meghallgatás után a frakciók koordinátorai legalább kétharmados többséggel akár rögtön is jóváhagyhatják az érintettek kinevezését, akik ennek hiányában további kérdéseket kapnak írásban. Amennyiben a beérkezett válaszok sem meggyőzőek, akkor újra meg kell jelenniük a testület előtt, amely - ha még akkor sincsen meg a szükséges koordinátori többség - végül egyszerű többséggel fogadhatja el őket titkos szavazáson.

Az EP házbizottságaként működő úgynevezett Elnökök Értekezlete november 19-én áttekinti a bizottsági értékeléseket és ajánlásokat, majd hivatalosan is lezárja a meghallgatásokat.

Az Ursula von der Leyen vezette új Európai Bizottság november elsején lépett volna hivatalba, azonban ezt el kellett halasztani. A jelenlegi cél december elseje, bár vannak, akik szerint ez sem tartható, különösen az után, hogy a megválasztott elnök felkérte a kiválásra készülő Egyesült Királyság kormányfőjét, hogy nevezze meg ő is a jelöltjét, mondván, ez jogi kötelessége a Brexit halasztása miatt, még ha korábban ez ellen is foglalt is állást.

Diplomáciai források szerint London hajlandó eleget tenni ezen kérésnek, és jövő hétfőig fel is terjeszti a kiválasztottját.

A teljes biztosi testületről még az Európai Parlament plenáris ülésének is szavaznia kell. Ha minden a tervek szerint halad, akkor erre november 27-én kerül sor.

A csúszás miatt Jean-Claude Juncker mostani elnök és a biztosi testület jelenlegi tagjai maradtak a posztjukon ügyvivőként.