Sport

Nosztalgiameccs Nagybánya ellen

2015.06.04 - 14:46

Ingyenes a belépő a Szatmárnémeti FC Olimpia – Nagybányai FC nosztalgiamérkőzésre, amelyen az 1990-es évek játékoskereteinek a játékosai lépnek pályára a szatmárnémeti Olimpia Stadionban.

A 80-as, 90-es években rendszerint telt hát előtt rendezték az észak-nyugati ősrangadót Szatmárnémeti és Nagybánya labdarúgócsapatai között, várhatóan szombaton is szép számban látogatnak ki az Olimpia Stadionban a szurkolók. Szombaton 11 órától ugyanis egy nosztalgiameccset játszik egymás ellen a két együttes 90-es évek játékoskereteinek a labdarúgói. Így ismét pályára lép a sárga-kék mezben többek között Suciu, Fabian, Bolba, Paul Mihai, Paul Levente, Boje, Paul Levente, Csik, Daniel Prodan, Bencze és Nastai, míg túloldalt Kemenes, Bumb, Piroska, Sabău, Colar, Mândrilă, Vasc, Oană és Buia biztos játszani fognak.

Szatmárra várják a két FIFA-bírót, Cristian Balajt és Székely Zoltánt is, továbbá a Kolozsvári CFR, majd a Győri ETO felsőbányai születésű edzőjét, Vasile Miriuţát, illetve az Európa Ligába szereplő FC Botoşani szakvezetőjét, Leo Grozavut. Az ő jelenlétük kérdéses, a hétvégi programjuk függvényében tesznek eleget a megívásnak.

Az Olimpia – Nagybányai FC nosztalgiamérkőzésre ingyenes a belépő.

Várható csapatok

Olimpia

Edzők: Vígh József, Both Gábor, Knoblau László, Kalmár József, Vasile Savaniu.

Klubvezetők: Teodor Curpaş, Tudor Stoica, Vasile Boudi, Ctarinel Raţ, Marcel Boitor, Mircea Govor, Aurel Buzaş.

Kapusok: Ovidiu Suciu, Ritli Zoltán, Daniel Oşan.

Mezőnyjátékosok: Paul Mihai, Paul Levente, Ciprian Prodan, Téger István, Florin Fabian, Csik Tibor, Ioan Donca, Dacian Nastai, Dorel Ziman, Liviu Năstruţ, Daniel Prodan, Dorin Ţuţuraş, Cristian Popa, Marius Bălău, Dani Gabriel, Adrian Sălăgeanu, Vasilică Mihovici, Petre Batin, Aurel Boc, Puiu Melnic, Martin Steibinder, Balogh „Sanyak” Sándor, Mircea Bolba, Ioan Boje, Esztinka András, Pataki Zoltán, Szilagyi István, Keizer Lajos, Bencze Tibor.

Nagybányai FC

Technikai igazgató: Ioan Onciu.

Edzők: Kemenes Emil, Ovidiu Mic, Sorin Sabău.

Kapusok: Cristian Chebuţiu, Mihai Şteţca.

Mezőnyjátékosok: Dionisiu Bumb, Kemenes Emil, Stefan Colar, Dorin Toma, Dan Şomcherechi, Ovidiu Mic, Piroska Attila, Ciprian Danciu, Petrică Negrea, Cristian Vasc, Sorin Sabău, Romulus Buia, Cristian Bogdan, Cristian China, Danuţ Sabău, Sorin Moţoc, Nicolae Ilea, Dan Mândrilă, Vasile Oană, Bar Gelu, Ginda Attila.

Archív felvételek fényképgyűjteményből