Vidék

Nőszövetségi zászlószentelés vasárnap Szatmárgörbeden

2013.02.01 - 12:32

Vasárnap a Szatmárgörbedi Református Gyülekezet ünnepséget szervez a nőszövetség zálszlajának megáldása alkalmából.

Délután 14 órától a Szatmári Református Egyházmegye nőszövetségének elnöke, Nagy Erika sárközújlaki lelkipásztornő a 100. Zsoltár alapján fogja hirdetni az igét. A lelkipásztornő szerint nagyon fontos a nőszövetség működése egy gyülekezeten belül, hiszen a nők, asszonyok mindig ott voltak Jézus közelében. Ezután Bogya Kis Mária a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nőszövetségi elnöknője tart zászlószentelő beszédet, végül pedig Nt Kovács Sándor szatmári esperes köszöntő szavait hallhatják az egybegyűltek. A gyülekezet lelkipásztora, Kürti Tamás az imahét zárásaként szervezi meg az eseményt, melyre szeretettel vár mindenkit a görbedi templomba.