Vidék

Nőszövetségi zászlóavatás

2013.06.07 - 10:24

Vasárnap, 14 órától, a szamoskóródi református templomban felavatják a Szamoskóródi Református Nőszövetség zászlóját. Az ünnepi istentiszteleten meghívott lelkészek mondanak köszöntőt.

 

A Szamoskóródi Református Egyházközségben a 2010-es év végén döntöttek úgy az egyházközség nőtagjai, hogy nőszövetséget hoznak létre. Kezdetben ez abból állt, hogy csigatésztát készítettek eladásra, hogy ebből a jövedelemből segítsék a közösség fejlődését. Egy másik jó oldala ennek a tevékenységnek, hogy közben lehetőség van egyházi énekek és imádságok tanulására is. A csigatészta eladásából származó összeggel előbb a templom külső javításának, később a tetőszerkezet cseréjének finanszírozásához járultak hozzá. Közben azon gondolkodtak, hogyan lehetne létrehozni egy gyülekezeti termet, hogy tevékenységeiket ne a lelkészi hivatalban fejtsék ki. Ekkor jött az az ötlet, hogy a parókia udvarán lévő régi épületet felújítsák és átalakítsák gyülekezeti teremnek. Újabb és újabb tervek születtek, amelyek megvalósításához pénzre volt szükség. A nőszövetségi tagok úgy döntöttek, hogy minden évben megszervezik a farsangi bált, ami szintén jó bevételi forrás volt a számukra. Az asszonyok fánkot és tésztákat sütöttek, tombolatárgyakat ajánlottak fel, hogy a kiadások ne az egyházat terheljék, mert csak így lehet nyereségre számítani. A nőszövetség havonta egyszer igehirdetéssel egybekötött bibliaórát tart, ahol a fő hangsúlyt az imádság- és énektanulásra helyezik.

 

Zászlóavatás

A szamoskóródi nőszövetségben már 2011-ben megszületett az a gondolat, hogy nőszövetségi zászlót készítsenek. A terv megvalósítása azért várt mostanáig, mert az apránként összegyűjtött pénzt eddig a templomfelújításra és a gyülekezeti terem kialakítására fordították, most jutottak el oda, hogy zászlót készítsenek, amivel megjelenik majd az egyházközségi nőszövetség egyházmegyei és egyházkerületi rendezvényeken. A zászlót Vékony Rozália készítette. Az egyik oldalára az van írva, hogy: „Szamoskóródi Református Nőszövetség”, alatta van egy kehely és egy búzakalász, a másik oldalon egy bibliai ige. A zászlóavatás vasárnap, 14 órától lesz, a szamoskóródi református templomban, ahol Bogya Kis Mária, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Nőszövetségének elnöke hirdet igét, zászlóavató beszédet mond Nagy Erika, a Szatmári Református Egyházmegye Nőszövetségének elnöke, ezenkívül Nt. Kovács Sándor, a Szatmári Református Egyházmegye esperese is szól a gyülekezethez. Bibliai igét olvasnak fel a meghívott lelkipásztorok.

 

Elek György