A norvég válogatott 30–29-re legyőzte a hollandokat a svédországi női kézilabda Európa-bajnokság döntőjében, ezzel megvédte címét, és már hetedszer bizonyult a kontinenstorna legjobbjának.
Norvégia eddig az 1998-as, 2004-es, 2006-os, 2008-as, 2010-es és 2014-es kiírásokban zárt az első helyen, ezzel természetesen csúcstartók, hiszen a vasárnap véget ért kontinentális torna csak a 12. kiírás volt. A hollandok a világbajnoki ezüst és az olimpiai bronz után ezúttal Eb-ezüsttel gazdagodtak, pedig most jártak a legközelebb a norvégok legyőzéséhez a sorsdöntő meccsen. A döntő legjobbjának a 12 találatig jutó Nora Mörköt választották, aki ezzel – és még további 41 góllal – az Eb gólkirálynője lett. Győri csapattársa, Kari Aalvik Grimsbö is történelmet írt azzal, hogy ötödik Eb-aranyát is megszerezte a norvég válogatottal. Korábban erre Karoline Dyhre Breivang és Linn-Kristin Riegelhuth Koren volt csak képes.
Szintén példa nélküli az izlandi edzők idei szárnyalása: januárban Dagur Sigurdsson vezette győzelemre a németeket a férfi Eb-n, míg most honfitársa, Thorir Hergeirsson nyert a norvég női csapattal – korábban még nem volt arra példa, hogy egyazon nemzetből származó szövetségi kapitányok ugyanabban az évben Eb-t nyerjenek.
A statisztikákat illetően el kell mondani, hogy a román Cristina Neagu a harmadik lett a góllövőlistán (46 gól), a gólpasszlista élé a magyar Görbicz Anita zárt (39).
Az Eb álomcsapata
Sandra Toft (dán; kapus), Camilla Herrem (norvég; balszélső), Cristina Neagu (román; balátlövő), Nycke Groot (holland; irányító), Yvette Broch (holland; beálló), Nora Mörk (norvég; jobbátlövő), Carmen Martín (spanyol; jobbszélső), Béatrice Edwige (francia; védőjátékos), Nycke Groot (holland; legértékesebb játékos – MVP).
Női kézilabda Európa-bajnokság, Svédország
A 3. helyért: Dánia–Franciaország 22–25 (9–14).
Döntő: Norvégia – Hollandia 30–29 (15–15).
A végeredmény
1. Norvégia
2. Hollandia
3. Franciaország
4. Dánia
5. Románia
6. Németország
7. Oroszország
8. Svédország
9. Szerbia
10. Csehország
11. Spanyolország
12. Magyarország
13. Montenegró
14. Szlovénia
15. Lengyelország
16. Horvátország.