Nőnap. Számomra ez az „ünnep” kong az ürességtől. Mit is ünnepelünk ma? A régi értékeket, amiket a nők éltek meg, a nők adtak tovább, mára már sikerült felszámolni: odaadás, gondoskodás, a fészek őrzése — ezek a „teendők” sok nőben ellenérzést, dacot, lekicsinylést váltanak ki. Az igazi szerelemről pedig már csak képzelődni lehet. Vagy klasszikus könyvekben olvasni. Meg különben is, modern világ van, elhanyagolható a család; ha van is, csak formálisan létezik. Minden nőnek joga van a személyi szabadságra, de milyen szabadság az, ha a nő feladja nőiességét, kemény férfiúi vonásokat ölt magára, mert úgy érzi, hogy csak akkor lehet független, ha nem feleség, nem anya, hanem karriert fut be, vagy a vágyott egzisztenciáért kiszolgáltatottá válik. Nagyon sok esetben a nő használati cikk. Ez a mai helyzet, és emiatt szörnyen üres számomra ez az „ünnep”.

Ha elfogadjuk a teremtés történetét, akkor egyetértünk azzal, hogy a nőt Isten segítőtársként teremtette az ember mellé, nem egy átmeneti időszakra, hanem arra az örökös küzdelemre, amelyet az ember sorscsapásként kapott, amikor az első bűn elkövetése után kiűzetett a Paradicsomból. Ennek az örökké tartó küzdelemnek a csatái során számtalanszor megváltozott a nő-férfi viszony. Sokszor volt a nő elnyomott, megalázott, sokszor volt felmagasztalt, de mindig úgy érezte, hogy nem egyenlő a férfival. Az egyenlőségért vívott harc során jelölték meg ezt a napot, és nevezték el nőnapnak. Ma már egyenjogúságról beszélünk a nők és férfiak között, de egyesek úgy érzik még nincs egyenlőség, mások azt gondolják, hogy a nők már átlépték az egyenjogúság küszöbét. Nem igazán lehet eldönteni, hogy kinek van igaza, az viszont tény, hogy a férfi és a nő nagyon eltávolodott egymástól. Rég nincs már az az „ahová te mégy, oda megyek én is”, egyre kevesebb a „holtomiglan, holtodiglan”, de egyre több az érdek. Pedig két ember közötti kapcsolat nem egy rövid epizód, hanem egy folyamat. Ez a folyamat akkor teljesedik ki, amikor a társak úgy tudnak a tükörben saját magukkal szembenézni, hogy bátran belenézhetnek társuk szemébe is. Ez viszont csak akkor lehetséges, ha két embert nem az érdek köt össze, hanem a lélek. Nő és férfi akkor követi el a legnagyobb hibát, ha jobbat remélve lemond a biztosról a bizonytalanért.

No, de ha ez a szokás, köszöntsünk egy szál virággal minden nőt, és bízzunk abban, hogy ha már elérték egyenjogúságukat, tudjanak élni a lehetőséggel. Ne távoli vágyálmokat kergessenek, hiszen mindig a ma dönti el, hogy mi lesz holnap. Ismerjék fel, hogy tőlük függ a világ sorsa.

Elek György