Október 6-án, kora reggel nagy izgalommal gyülekeztünk az iskola előtt, 10 diák és két tanár, készen állva a nagy útra. A hosszú út után megérkeztünk Zágrábba, ahol a Time Out Heritage hotelben szállásoltak el bennünket. Elhelyezkedésük és laktató vacsoránk után nyugovóra tértünk, hiszen másnaptól kemény munka várt ránk.
Október 11. én lehetőségünk volt meglátogatni a horvát parlamentet, ami nagy élmény volt mindannyiunk számára, ezután az egész délutánunk a város felfedezésére vagy csupán pihenésre szolgált. A program végének közeledtével, videókat készítettünk amelyek fedték mint az Erasmus programok menetét, mint azokat a témákat amiről a 9 nap tanultunk.
Összességében egy bármilyen témát lefedő Erasmus projekten rengeteg a tanulnivaló, viszont jelentkezni a pótolhatatlan emberi kapcsolatok alkotása miatt is érdemes.
Ezúton is szeretnénk megköszönni iskolánknak a lehetőséget, és Polacsek Annamária, valamint Fülöp Emőke tanárnőknek azt, hogy elkísértek bennünket ezen az úton.
Pallai Villő X. B, Kölcsey Ferenc Főgimnázium