Reizer Pál püspökért mutatott be szentmisét Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök paptársaival április 18-án. Az egyházmegye tizennegyedik püspöke ezen a napon költözött az örökkévalóságba.
Szentmisével emlékeztek meg halálának tizedik évfordulóján a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye változások utáni első püspökéről, Nm. Ft. Reizer Pálról. Este hat órától a szatmárnémeti Székesegyházban Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök paptársaival mutatta be a legszentebb áldozatot, melynek elején emlékezett meg elődjéről: „Egyházmegyénk tizennegyedik püspökére emlékezünk, aki tíz évvel ezelőtt ezen a napon költözött az örökkévalóságba. A legszentebb áldozattal, Krisztus keresztáldozatával, a szentmisével mondunk köszönetet a Mindenható Istennek, az ő személyéért, azért, hogy tizenkét éven keresztül az egyházmegye püspöke volt, és addig mint igazi lelkipásztor szolgálta a híveket, hirdette az örömhírt. Az örök élet és a feltámadás reményében ajánljuk ezt a szentmisét elhunyt Reizer Pál lelki üdvéért” – fogalmazott a megyés püspök.
Szentbeszédében, Schönberger Jenő püspök az evangéliumhoz kapcsolódva szólt az öröklét ígéretéről: Jézus a mai evangéliumban arról beszél, hogy aki hisz benne, annak örök élete lesz. Aki újjászületett vízből és Szentlélekből, azon már nem vesz erőt a halál, örök életünk már keresztségünk pillanatában megkezdődik. Jézus biztosan megtestesült volna akkor is, ha nem lett volna eredeti bűn, mert a megtestesülés az Atya szeretete hatalmas titkának a kinyilvánítása. Isten a mi emberségünket is fölveszi Jézus Krisztus személyében. A mi életünk haladás a beteljesedés felé, amikor mi is ott leszünk azokkal a szeretteinkkel, akik már előttünk elmentek Isten boldog országába. Akkor majd nyilvánvaló lesz, mit jelent valójában, hogy Isten gyermekei vagyunk. Mi hiszünk az örök életben, amikor pedig elhunyt szeretteinkre gondolunk, Isten gyermekeiként emlékezzünk rájuk, akik ma is élnek – hangzott a püspöki üzenet.
A szatmári egyházmegye változások utáni első püspökét, Reizer Pál máramarosszigeti főesperest 1990. március 14-én nevezte ki az Apostoli Szentszék. Francesco Colassuono érsek szentelte püspökké 1990. május 1-jén a szatmárnémeti Székesegyházban. Püspöksége idején számos templom épült és került megújításra az egyházmegyében. Ezen kívül két katolikus gimnáziumot és egy bentlakást létesített Szatmárnémetiben, illetve Nagykárolyban. Az egyházmegye szellemi-lelki életének virágzására különböző egyházmegyei intézményeket hozott létre, köztük legismertebb Szatmárnémetiben a Scheffler János Lelkipásztori Központ. 2001. nagyböjtjében egyházmegyei zsinatot hirdetett, amelynek időpontja 2004. augusztus 17. és 20. között volt. A zsinat az egyházmegye lelki megújulását szorgalmazta Szent Pál apostol szellemében: „Újuljatok meg gondolkodásmódotokban!” (Róm 12,2). Nm. Ft. Reizer Pál 2002. április 18-án távozott el az örök hazába.