Belföld

Nincs szó járványról

2018.08.24 - 13:16

Az Egészségügyi Minisztérium közleményt adott ki a lakosság megnyugtatására a nyugat-nílusi vírussal kapcsolatban, amelyben kifejti, hogy egyelőre nincs szó járványról Romániában, csupán elszórt eseteket vettek nyilvántartásba a szakemberek.

 

Május óta 56 megbetegedést — szúnyogok által terjesztett, a nyugat-nílusi vírus okozta agyhártyagyulladást és agyvelőgyulladást — és hat elhalálozást jegyeztek az orvosok idehaza. A legtöbb, tizenkét megbetegedés Dolj megyében történt, Iaşi-ban tíz esetről tudnak, a fővárosban nyolcról, Olt és Teleorman megyéből négyről, Galac és Ilfov megyében háromról, Brăila és Giurgiu megyében 2–2, Bákó, Tulcea, Botoşani, Vrancea, Mehedinţi, Kovászna, Bihar és Szatmár megyében pedig 1–1 személyt fertőztek meg a szúnyogok.

„Évről évre ebben az időszakban megnő a nyugat-nílusi vírussal történő megfertőződések száma, melyek sajnálatos módon egyes esetekben halálosak, főként olyan pácienseknél, akiknél több betegség is társul a fertőzés mellé” — írja a szaktárca. Azt is hozzáteszi, hogy az esetek száma nagyjából megegyező minden évben: 2017 augusztusáig példál 16 megbetegedést és 6 halálesetet jegyeztek, 2016-ban pedig a megfigyelési időszak végéig 80-an betegedtek meg és 8-an hunytak el a fertőzés nyomán.

A szakemberek kihangsúlyozzák, hogy főként azért terjedhetett el ennyire idén a vírus, mert a nyár eleji esős időszak folyamán nem tudták hatékonyan irtani a szúnyogokat az országban. A nyugat-nílusi vírus ellen egyébként nem létezik hatásos védőoltás vagy antivirális készítmény.