Magazin

Nincs pénze, állásinterjúkra jár az X-Faktorból kizárt Petics Kristóf

2016.11.04 - 17:00

Még el sem indultak az X-Faktor élő adásai, máris megvan a műsor legnagyobb botránya, ugyanis néhány nappal ezelőtt kizárták a versenyből az egyik játékost, Petics Kristófot — írja a 24.hu.

A 19 éves újfehértói srác durván megvert egy idegen férfit, amiért rendőrök vitték el. A kizárás oka volt az is, hogy Kristóf állítólag a többi énekest is rendszeresen zavarta a viselkedésével. Mindezt Kristóf sem tagadja, de szerinte a magánéletének semmi köze a versenyhez. “A szobatársaim egyszer azon akadtak ki nagyon, hogy hajnal hatkor pucéran kerestem a gatyámat. Aztán olyan is előfordult, hogy egy kis bulival akartam felvidítani őket, de pont az ellenkezőjét sikerült elérnem. Megértem, hogy nehezen vagyok tolerálható civilben, de én is nehezen viseltem, hogy idegenekkel zártak össze, és mindenhová kamerák követtek. Az X-Faktor szerkesztőinek helyében nem zártam volna ki magamat, mert a műsor nem a magánéletről, hanem az éneklésről szól” – mondta a 24.hu-nak Petics Kristóf, akit nem izgat túlzottan a versenyből való kizárása. “A következmények miatt bánom az egészet, az illetőnek kijárt, amit kapott. Abból a szempontból zavar a kiesésem, hogy így nehezebb lesz elérnem a zenei céljaimat. A családomat viszont sokkal rosszabbul érintette ez az egész, ők nagyon szomorúak, teljesen összetörtek. Csak az jelentene számukra vigaszt, ha lenne egy másik biztos pont az életemben. Ezzel párhuzamosan én is függetlenedni szeretnék. Éppen munkát keresek, mert nincs semmi pénzem, édesapám támogatásából élek. Ma voltam az első állásinterjún, ha lehet, színész szeretnék lenni, de bármi mást is elvállalnék, aminek egy kicsit köze van a művészetekhez.” — mondta. Az X-Faktor szombati első élő show-ját egyébként Kristóf kizárása ellenére 12 énekes kezdi majd. Helyére egyre valószínűbb, hogy Mata Ricsi kerülhet majd.