Szombaton a domahidai vasútállomás melletti emlékműnél huszonnyolcadik alkalommal szervezte meg az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Az élő Rákóczi megemlékezést abból az alkalomból, hogy 310 éve foglalta el II. Rákóczi Ferenc Erdély fejedelmi székét.

Huszonnyolcadik alkalommal is Nagy Csaba nyíregyházi tárogatóművész játékával vette kezdetét az ünnepi műsor, majd több alkalommal is felcsendült a tárogató hangja Az élő Rákóczi néven ismert Rákóczi-megemlékezésen a domahidai vasútállomás melletti emlékműnél, amit a szatmári béke emlékére állítottak. Kelemen Csaba egri színművész a nagyságos fejedelemként megjelenve Rákóczi zászlóbontó beszédét idézte. A résztvevőket köszöntötte Muzsnay Árpád főszervező, Gheorghe David, Majtény község polgármestere, valamint Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés elnöke, Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés elnöke és Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke.

Muzsnay hangsúlyozta, hogy Európa gyorsan változó világa, a kontinens jelenlegi gondjai és megoldásra váró égető problémái ma is aktuálissá teszik a Rákóczi-szabadságharc idézését, azokat a törekvéseket, amelyek egységre szólították a Kárpát-medence nemzetiségi és felekezeti szempontból sokszínű lakosságát. Amikor közel harminc évvel ezelőtt először idézték a majtényi síkon a szabadságharc korszakát, példázni szerették volna, hogy Európa e térségében történelmi hagyománya van az egységteremtésnek, a problémák közös megoldásának, annak, hogy vészhelyzetben a sérelmek félretételével, csakis közös fellépéssel lehet elérni eredményeket. Egységes fellépés, hagyományaink figyelembe vétele és tisztelete szükséges ahhoz, hogy megőrizhessük függetlenségünket, önálló tenni akarásunkat. A jelen Európájában csakis a Kárpát-medencei hagyományt szélesítve őrizhetjük meg mindnyájan identitásunkat, maradhatunk meg jövőt építő, szabad államai és polgárai Európának. Ahogy Rákóczi vezetésével a Kárpát-medence együtt élő népei sorsuk irányítását századokkal előbb a kezükbe igyekeztek venni, példájukat felidézve, szellemük éltetésével nekünk is ezt kell tennünk. Rákóczi élő szelleme, a brezani kiáltvány, majd a szabadságharcot elindító beszéde a máig is szívhez és értelemhez egyaránt szóló mondanivalójának szükségességét tudatosíthatja bennünk.

Pataki Csaba kifejtette, hogy több mint háromszáz év telt el a „Rákóczi-kor” óta, de ma sem vagyunk könnyű helyzetben, ma is harcokban állunk, hiszen a magyarságnak több mint ezeréves Kárpát-medencei történelme tele van olyan férfiakkal és nőkkel, akik ha nem is keresték a hatalmas és embert próbáló feladatokat, de azok megtalálták őket. Gondoljunk csak arra, hogy Szent István királyunk milyen körülmények között alapította meg a független keresztény magyar államot. A tizenhetedik században ott volt a Bocskai-felkelés, a tizennyolcadik században a Rákóczi-szabadságharc, a tizenkilencedik században az 1848-as forradalom és szabadságharc, a huszadik században a két világháború, Trianon és az abból való újraindulás, majd az 1956-os forradalom. Ezek mind-mind olyan mérföldkövek, amelyek a mi vállunkra is nehezednek, hiszen akarva és akaratlanul eszünkbe jut, hogy ezeknek mindmáig ható üzenete van. Erényekkel és áldozatokkal telt történelem, amihez méltónak kell lennünk. Meg kell mutatnunk, hogy ma is minden legyőzetés után talpra tudunk állni, mert ha valamit, azt biztosan megtanultuk, hogy minden vesztes csata után van élet, s a csatákban elvesztett hősök emléke kötelez minket arra, hogy ne adjuk fel. Ma, amikor II. Rákóczi Ferenc fejedelemre emlékezünk, eszünkbe jut, hogy bár már nem élünk idegen elnyomás alatt, azért nem múlik el nap anélkül, hogy meg kellene védenünk magunkat, a magyarságunkat, a jogainkat és a gyermekeink jövőjét. Ma, amikor arra az államférfiúra emlékezünk, akitől ellenségei féltek, de akit a nemzete szeretett, eszünkbe jut, hogy példát mutatott nekünk, nem adta fel sem a hitét, sem az elveit. Nekünk, huszonegyedik századi követőinek ezt kell példaként magunk előtt tartanunk. Ma, amikor több mint három évszázada még mindig nehezen tudunk objektíven beszélni arról a szatmári békéről, ami itt köttetett meg megyénkben, láthatjuk, hogy minden politikai tettnek olyan súlya van, amit abban a pillanatban fel sem fogunk. Bár ma már nem a csatamezőn vívjuk a harcainkat, és nem közvetlen élet-halál kérdésekről döntünk, de azzal a tudattal kell mindennapjainkat leélni, hogy döntéseink nem csak a saját életünket befolyásolják, hanem körülöttünk még nagyon sok emberét. Tesszük a dolgunkat a legjobb tudásunkhoz mérten, és az utódaink majd eldöntik, hogy mennyire volt ez elégséges. Egy dolog bizonyos: nincs nemesebb cél annál, mint saját nemzetünket szolgálni.

A beszédek közben és azokat követően versek, énekek hangzottak el, hazai és magyarországi hagyományőrzők néptáncokat adtak elő. Az előadások azt igazolták, hogy bármennyire élünk modernnek nevezett világban, még mindig sokan tartják fontosnak népi szokásaink és hagyományaink életben tartását.

Ebben az évben történészként Mészáros Kálmán budapesti tudományos kutató tartott érdekes és figyelemfelkeltő előadást.

A rendezvény egyik fontos mozzanata volt, amikor Lendvai Zoltán, a nyíregyházi Szent István Nemesi Rend Első Alapítványának alapító tagja zászlót adományozott a Kismajtényi Református Egyházközségnek, amit Balogh Enikő lelkipásztor vett át.

Az időjárás nem volt kedvező, közben az eső is megeredt, a koszorúzás után viszont a résztvevők együtt énekelték a Szózatot.

Elek György