Ettől a botlástól kell óvakodjon Csik Tibor vezetőedző legénysége szombat délután, amikor a Luceafărul Nagyvárad vendége lesz a Liga 3 alsóházi második forduló mérkőzésén.
A piros-fehérek egyébként remek sorozatban vannak, hiszen a legutóbbi nyolc mérkőzés mindegyikén pontot szereztek. Sőt, négy meccset meg is nyertek, az egyik éppen a Luceafărul ellen volt a bajnokság alapszakaszában. Az volt az SZVSK első tavaszi meccs, és a mezőnyfölény ellenére „csak” 3–0-ra győzött a csőd szélén álló, és többnyire ifi, rutin nélküli játékosokkal felálló bihariak ellen. Ezzel magyarázható, hogy a Luceafărul ezen a tabaszon négy meccsen 23 gólt kapott és csupán kettőt rúgott. Elmaradt kifizetések miatt pontlevonással is súlytotta a román szövetség a váradszentmártoni alakulatot, így – a kiesésre ítélve – az utolsó helyen állnak -3 ponttal.
Az SZVSK a pozitív szériájának köszönhetően a táblázatban is elkezdte a felzárkózást, és a playout csoport tabelláján már a 3. helyen áll. Ez, a 10-es csoport összesített táblázatában a 7. helyet jelentené, vagyis a javulás szemmel is látható, mivel ez a csapat alig egy hónappal ezelőtt még a 9. pozíciót foglalta el. Meg is erősítheti ezt a pozícióját Csik csapata egy mai, újabb győzelemmel, sőt, a többi meccs kedvező eredményeinek köszönhetően még a második szilágysomlyóiakat is megküzelítheti. Ehhez az kell, hogy a szatmári Dacian Nastai edző alakulata nem szerezzen pontot szombaton Zilahon, és ebben az esetben két pont választaná el az SZVSK-t s Szilágysomlyói Sportultól.
A számításokat viszont folytathatjuk a mérkőzés után, hiszen az SZVSK-nak előbb be kell húznia a váradszentmártoni pontokat. A szatmári legények az alapszakaszban megnyerték mindkét meccset a Luceafăul ellen: októberben, Váradszentmártonban 4–1-es SZVSK-siker született, a márciusi szatmári visszavágón pedig 3–0-ra nyertek Csik tanítványai.
A Luceafăul Nagyvárad – Szatmárnémeti VSK mérőzés 17 órakor kezdődik.
LIGA 3, 10-ES CSOPORT, PLAYOUT, 2. FORDULÓ
Szombat
17.00: CS Luceafărul Nagyvárad – Szatmárnémeti VSK
17.00: Nagysomkúti CS Progresul – Kolozsvári CFR 1907 Cluj II
17.00: Zilahi SCM – Szilágysomlyói CS Sportul 2007
LIGA 3, 10-ES CSOPORT, PLAYOFF, 2. FORDULÓ
Szombat
17.00: Félixfürdői CS Lotus – Dési ACS FC Someşul
17.00: Nagybányai CS Minaur – Nagyváradi Atlétikai Club 1910
Pesek Attila