Kínában hűvös lesz, a pálya a kigyorsítások helyett a hatékony aerodinamikát díjazza, de a motorerőnek is fontos szerep jut: a Mercedes dörzsölheti a tenyerét, mert ezek nekik kedveznek. A Pirelli viszont szakít a hagyományokkal.
Idén először követ szünet nélkül egy Forma–1-es versenyhétvégét a következő, a forró Bahreinből már el is utazott a mezőny a hűvös Kínába, az ultramodern sanghaji pályára. Ez a Mercedes felségterülete volt az elmúlt években: 2012 óta nem termett babér másnak az időmérőn és a futamon is csak egyszer nem lett az övék az első hely. Ebben segítségükre volt, hogy itt található az idény leghosszabb, közel 1,2 kilométer hosszú egyenese, ahol a lóerők szó szerint aranyat érnek. Egy körön belül a padlógázos szakaszok aránya mégis átlagos, 60% alatti, az 5451 méter hosszú pálya többségében elnyújtott gyors kanyarokból épül fel.
Összesen nyolc olyan helyszín van a jelenlegi naptárban, ahol a 2014-ben bevezetett új motorszabályok óta mindig a Mercedes nyert, ebből haton a pole-t is kisajátították. Mind közül Kínában nyúlik legrégebbre a sikersorozatuk, ahol 2012-ben az istálló legelső győzelmét szerezték.
A Mercedes feléled a hűvösben?
Úgy tűnik, a körülmények függvényében hasonlóan alakulhatnak az erőviszonyok a tavalyihoz: melegben és a lassú kanyarokkal teletűzdelt pályákon a Ferrari, hűvösebb időben és a lendületesebb aszfaltcsíkokon a Mercedes indulhat előnyből. Előbbi körülmények legközelebb Monacóban várhatók, addig lesz egy kis ideje a mérnököknek kitalálni valamilyen megoldást a brackley-i bázison.
Ezen a hétvégén az előrejelzés szerint szombaton és vasárnap borult, de csapadékmentes körülményekre van kilátás, 15-18 Celsius fokkal.
„A szabályok és a gumik változnak, az autónk teljesen megújult, mégis úgy látszik, ugyanazok maradtak az erősségei és gyengeségei. Ezek belé lehetnek kódolva. Érdekes” — mondta a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff, elismerve, hogy a W09-nek sem erősségei a bahreinihez hasonló pályák, ahol a kemény kigyorsításokon hamar túlhevülhetnek a hátsó gumik.
A szezon első két versenyét utoljára 14 éve sikerült megnyernie a Ferrarinak, ezért most fel van adva a lecke, hogy tovább nyújtsák a győzelmi szériát. A triplázás is egy évtizede jött össze nekik legutóbb. „Nehéz eltalálni a megfelelő beállításokat, de ha megint úgy sikerül, optimista leszek, hogy ismét jól szerepelhetünk" – mondta Sebastian Vettel, a világbajnoki rangsort két győzelemmel vezető német pilóta.
Abroncsok
A Pirelli olyat tett, amit korábban soha; úgy jelölte ki a három gumikeveréket a versenyre, hogy azok nem szomszédosak a terméklistán. Kínában az ultralágy, a lágy és a közepes típust bocsátják a mezőny rendelkezésére.
A szokatlan választással nehezebb stratégiai döntések elé akarják állítani a csapatokat: helyezzék előtérbe a jobb tapadású, de gyorsabban kopó ultralágyakat, ha ennek az ára legalább két kerékcsere? Vagy jobban megéri a lassabb tempót biztosító lágy és közepes keverék egyetlen boxkiállással? Amit mindenképp figyelembe kell venni, hogy hűvös időben a puhább gumik könnyebben felmelegíthetők.
Az ultralágy gumiból a Ferrari pilótái 8-8, a mercedesesek 6-6 garnitúrát kapnak. Vajon agresszívebb lesz a Scuderia? Bahreinben a Mercedes kényszerült szokatlan húzásra, hogy tőrbe csalják Vettelt (majdnem sikerült), az előzetes papírforma szerint most a maranellóiaknak kell kilépni a komfortzónából.
A Red Bull párosának rendelése átmenetet képez a másik két élcsapat között, Daniel Ricciardo és Max Verstappen 7-7 szett ultralágyból gazdálkodhat a hétvégén.
A kerékcserék már csak azért is érdekesek lesznek, mert hol nagyon feltűnően, hol kevésbé, két verseny alatt elég sok mindent befolyásoltak.
A nagydíj másik kérdése, hogy Verstappennek összejön végre egy tiszta hétvégéje? A Red Bull üdvöskéjének igencsak döcögősen indult a szezon, a két időmérőből és futamból egyiket sem hozta le hibátlanul. Ausztráliában kicsúszott a Q3-ban, rosszul rajtolt, megpördült, Bahreinben – jóllehet, valamilyen műszaki zűr miatt – balesetet szenvedett a kvalifikáció elején, vasárnap kiejtette magát egy ütközéssel Lewis Hamiltonnal. Egy újoncot már pellengérre állítottak volna ilyesmiért. A Red Bull úgy döntött, száműzik a fejükből a kellemetlen gondolatokat, tiszta lappal indulnak újra csatába. „Őszintén hiszem, hogy az előző versenyeken megvolt az autónk a Ferrari legyőzéséhez, csak a pontszámunk nem tükrözi ezt” — jelentette ki Christian Horner csapatfőnök.
Másrészt, érdemes figyelmet szentelni a McLarenre, hiszen Ausztráliában és Bahreinben mindkét autóval pontot szereztek, így jelenleg a Red Bull előtt a 3. helyet foglalják el a konstruktőri tabellán, míg Fernando Alonso 4. az egyéni listán. Csakhogy más közös metszet is van az első két nagydíjukban: az időmérő utolsó harmadába, a Q3-ba egyik alkalommal sem jutottak be, igazán komoly sanszuk nem is volt rá. „Túlságosan lassúk voltunk az időmérőn, ezen muszáj javítanunk. Amíg ennyire hátulról rajtolunk, az a versenyen szerzett eredményünknek is árt” — figyelmeztetett Alonso.
Hamilton a pénteki első
Lewis Hamilton (Mercedes) nem talált legyőzőre pénteken Sanghajban, a Kínai Nagydíj első két szabadedzésén. Ám míg az első tréningen több mint három tizedmásodperccel volt gyorsabb a második Kimi Räikkönennél (Ferrari), délután az előnye mindössze 0,007 másodperc volt – másodjára is a finn előtt. A harmadik helyezettet tekintve sem történt változás: a reggeli és délutáni tréningen is Valtteri Bottas (Mercedes) érdemelte ki ezt a pozíciót. A péntek délutáni edzés végére mellesleg megérkezett a beígért eső, ám nagy hatással nem volt a pályán zajló eseményekre.
A második edzés egyik „érdekes” pillanata az volt, amikor az orosz Szergej Szirotkin (Williams) jobb oldali visszapillantó-tükre egyszer csak eltűnt. Mint később kiderült, a tükör magától esett ki és repült el a pályán.
A versenybíráknak is lesz dolguk, hiszen Stoffel Vandoornét engedte ki a McLaren úgy, hogy autóján nem volt megfelelően rögzítve a jobb hátsó kerék. A belga pilóta szerencsére időben észrevette a hibát, és gond nélkül félre tudott húzódni a pályán – ezzel azonban idő előtt véget ért számára az edzés. Az esetet kivizsgálják.
Közvetítés
Forma–1, 2018-os világbajnokság, 3. futamhétvége, 15. Kínai Nagydíj, Sanghaj
Szombat: 3. szabadedzés (6 óra, Digi Sport 2), időmérő edzés (9 óra, Digi Sport 2).
Vasárnap: futam (9.10 óra, Digi Sport 1).
A vb állása
Pilóták
1
Sebastian Vettel
német, Ferrari
50
2
Lewis Hamilton
brit, Mercedes
33
3
Valtteri Bottas
finn, Mercedes
22
4
Fernando Alonso
spanyol, McLaren
16
5
Kimi Räikkönen
finn, Ferrari
15
6
Nico Hülkenberg
német, Renault
14
7
Pierre Gasly
francia, Toro Rosso
12
8
Daniel Ricciardo
ausztrál, Red Bull
12
9
Kevin Magnussen
dán, Haas
10
10
Max Verstappen
holland, Red Bull
8
11
Stoffel Vandoorne
belga, McLaren
6
12
Marcus Ericsson
svéd, Sauber
2
13
Carlos Sainz Jr.
spanyol, Renault
1
14
Esteban Ocon
francia, Force India
1
Csapatok
1
Scuderia Ferrari
65
2
Mercedes AMG
55
3
McLaren-Renaul
22
4
Red Bull Racing
20
5
Renault F1 Team
15
6
Scuderia Toro Rosso
12
7
Haas F1 Team
10
8
Sauber
2
9
Force India
1
(gphirek.hu)