Belföld

Nincs különleges státus

2013.06.19 - 10:44

Nem kapnak különleges státust a hagyományos térségek. Az RMDSZ javaslatának elutasítását a bizottság azzal indokolta, hogy ezt a kérdést nem szükséges alkotmányban szabályozni.

 

A román alkotmánymódosítást előkészítő parlamenti bizottság elvetette azt az indítványt, amely lehetővé tette volna egyes hagyományos térségek különleges státusának elismerését – mondta Máté András, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) frakcióvezetője, a bizottság tagja. Hozzátette: a bizottság azzal indokolta az RMDSZ javaslatának elutasítását, hogy ezt a kérdést nem szükséges alkotmányban szabályozni. Máté András hozzátette: az RMDSZ azért szorgalmazza a különleges státusú térségek fogalmának beiktatását az alaptörvénybe, mert az hivatkozási alapot jelentene egyebek közt Székelyföld területi autonómiájának a törvénybe iktatására. Ugyanakkor elképzelhetőnek nevezte akár a Duna-delta speciális helyzetének sarkalatos törvényben való szabályozását is, hiszen az alkotmány nem szűkítené le a speciális státust az etnikai kritériumokra: történelmi, vagy környezetvédelmi szempontok alapján is biztosíthatnának sajátos jogállást egy-egy térségnek. Rámutatott: az alkotmány jelenlegi formájában sem tiltja a speciális státusú térségek létrehozását, de így már az alkotmánybíróság jogértelmezésén múlik, hogy mi lesz a sorsa egy erre vonatkozó törvénytervezetnek. Az ellenzéki Demokrata Liberális Párt (PDL) bejelentette, hogy nem vesz többé részt az alkotmányszövegező bizottság munkájában, és a parlament plenáris üléseit is bojkottálja, amikor az alaptörvény módosítása szerepel a napirenden. Múlt héten a populista Dan Diaconescu Néppárt (PPDD) is visszahívta képviselőit az alkotmányozó testületből. A PDL azt kifogásolta, hogy a kétharmaddal kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) nem építette be az alkotmánytervezetbe az egykamarás parlamentre való áttérést, a 2009-es népszavazáson kifejezésre jutott népakaratnak megfelelően. A parlamenti különbizottság által előkészített alkotmánymódosítás akkor lép hatályba, ha azt a parlament kétharmados többséggel elfogadja, és népszavazás is megerősíti.