Szatmárnémeti

Nincs kész a tejáruda

2013.10.22 - 17:15

Nem sikerült tartani a vasárnapi határidőt a szatmárnémeti, Paris utcai piac tejárusításra kijelölt építményének átadásában.

 

Nem tudta tartani az október huszadikai határidőt a kispiaci tejtermék-árusító hely felújításában a szatmárnémeti piacfelügyelet: hétfőn még nem volt használatba adva az épület. Az új határidő, amit a kivitelező szabott magának: október 24, csütörtök, állítólag erre az időpontra már befejezik. A 17-es lakótelepi piaci beruházáshoz még hozzá sem kezdtek, ott olyan mértékű átalakításokra van szükség, hogy tavasznál korábban nem fognak hozzá.

 

Kettő rendben, kettő nem

 

A szatmárnémeti piacokra járó, háztáji tejtermékeket árusítók kálváriája még ez év augusztus elején kezdődött, akkor tiltotta be ugyanis az Állategészségügyi Igazgatóság (DSV) a tej, a tejfel és a túró értékesítését a megyeszékhelyi piacokon, arra hivatkozva, hogy a körülmények nem felelnek meg az egészségügyi előírásoknak. Két szatmárnémeti piac kivételével a helyzet azóta sem rendeződött, szükségmegoldásokkal és kényszerintézkedések bevezetésével sikerült csak időszakos megoldást találni arra, hogy a termelő is túladhasson áruján, és a házi termékeket kedvelő vevők is megvásárolhassák a piaci tejtermékeket. A Nagypiacon és a Szamos piacon egy ideje használhatóak a tejárudák, azonban a beruházás ott sem végleges, kaptak ugyan szakhatóság részéről is működési engedélyt, hiányosságok azonban még így is vannak.

A házi termelők helyzete azonban nem rendeződik azzal, hogy elkészül a tejcsarnok a Kispiacon, önerőből is be kell ruházniuk, ha folytatni akarják a tejtermék-árusítást. A csarnokban ugyanis csak üvegvitrines asztalokról lehet majd árulni a tejet, és egyelőre a hűtőszekrényekről is maguknak kellene gondoskodniuk.

 

Princz Csaba